LEGOLVASOTTABB











A világrendszerváltás kellős közepén vagyunk

Egy világrendszerváltás kellős közepén vagyunk, a fennálló világrend gyökeresen alakul át – mondta el a Rubicon Intézet hétvégi rendezvényén Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki szerint „földindulásszerű” átalakulás zajlik.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója előadást tart a Rubicon Intézet konferenciáján (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
❚❚

Orbán Balázs szerint a leköszönő világrendet unipolárisnak tekinthetjük, ami neoliberális elvek terjesztéséről szólt. Az unipoláris világrend azért ért véget, mert kiderült, hogy nem hatékony, nem jól végzi a feladatát, nem sikeres, számtalan hiányosságtól szenvedett. Orbán Balázs hangsúlyozta azt a meglátását, hogy az új világrend kialakulásának motorja a Nyugat és a Kelet közötti erőviszonyok kiegyenlítődése. A szuverenitás korára kell felkészülnünk, ahol a fő rendezőelv az lesz, hogy ki a szuverén, és ezeknek a szuverén szereplőknek a mozgását majd a nemzeti érdek jelöli ki. A nemzetközi rendszerbe visszatér a verseny, egyes országok „ki fognak lőni”, egyes országok „el fognak süllyedni” – fogalmazott.

Amerikai irányváltás

A különböző példákat elemezve azt mondta, hogy az Egyesült Államokban idén január 20-ig regnáló demokrata vezetésnek a stratégiai kihívásra a blokkosodás volt a válasza. Donald Trump beiktatásával, illetve azzal, hogy egy ezzel alapvetően ellentétes megközelítésű csapat kapta meg a kormányzati felelősséget, ez véget ért, mert ők alapvetően nem akarnak amerikai–kínai direkt konfrontációra épülő új világrendet kialakítani. Kínáról úgy vélekedett, alapvetően szintén nem érdekelt abban, hogy katonai konfliktusokat gerjesszen és tartson fent.

Gyenge Európa

Az Európai Unióra áttérve azt mondta, hogy a második világháború után közös volt az a felismerés, hogy ki kell kapcsolni az Európán belüli nagyhatalmi versengést. Európán belül valóban nincs nagyhatalmi versengés, de a kontinens a világhatalmi versengésből is „kikapcsolta saját magát”, ez pedig radikális, brutális, globális pozícióvesztéshez vezetett. Arról is beszélt, hogy kialakult egy önmagát gerjesztő hatásköri spirál. Ez abban áll, hogy az uniós intézmények rosszul teljesítenek, de a zavarokért a tagállamok ellenállását okolják, a zavarok elhárításának érdekében pedig még több hatáskört akarnak átirányítani a tagállamoktól a központ irányába.

Mi a magyar érdek?

„Az uniós tagság alapvető gazdasági érdeke Magyarországnak, de a hatáskörök ilyen típusú elvonása, rosszul történő használata, szuverenitáskorlátozást, gazdasági nehézségeket jelent számunkra” – mutatott rá Orbán Balázs, aki szerint a magyar érdek az, hogy ezt a spirált megállítsák. A szuverenitásvédelem szerinte az a képesség, hogy egy közösség önállóan tudjon dönteni saját jövőjéről. „Az tud szuverén erőközpontként megmaradni, aki képes önálló, saját nemzeti érdekből levezetett döntéshozatalát megtartani” – jelentette ki Orbán Balázs.

Küldj nekünk tippet




Szijjártó: Amerika nem mondott le a budapesti békecsúcsról

Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcsról Oroszországgal, egyedül az időzítés kérdéses, viszont az előkészítés az álhírekkel…

23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Atomháborúhoz vezethet a NATO agresszivitása

A NATO-országok „agresszív” politikája „a nukleáris hatalmak frontális ütközéséhez” vezethet – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes egy moszkvai biztonságpolitikai…

23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyel kormány a magyar családokat fenyegeti

A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon.

23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerika is szállíthat fűtőelemeket a paksi atomerőműbe

A magyar kormány az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett megkezdi az egyeztetéseket az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlásáról is a bővülő…

23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel az állítólagos magyar kémsztori után kémkedik

Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat, amelyek uniós intézmények munkatársait érintik – jelentette…

23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről

Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…

22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb nagy orosz légicsapás Kijevre, halálos áldozatok

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, az eddigi adatok szerint több ember meghalt vagy megsebesült,…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico: az EU meghiúsítaná a budapesti békecsúcsot

A szlovák kormányfő, Robert Fico szerint világos bizonyítékok vannak arra, hogy egyesek meg akarják akadályozni Donald Trump amerikai elnök és…

22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre több a migráns a magyar határnál

A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Oroszország, Kína és India véget vet az amerikai dominanciának

Oroszország, Kína és India arra törekednek, hogy nézeteltéréseiket félretéve együtt ellensúlyozhassák az Egyesült Államok hatalmát – hangzott el a Magyar…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A hibás döntések miatt a gyerekek a Covid legnagyobb áldozatai

A gyerekek nagyon nagy árat fizettek a koronavírus-járvány idején a társadalom többi tagjának megóvásáért – mondta Boris Johnson volt brit…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?

Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump két napon belül dönt a budapesti békecsúcsról

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…

Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…

22. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Huszonegy évet kapott a szlovák kormányfő merénylője

A szlovák kormányfő, Robert Fico elleni merénylet végrehajtója, Juraj Cintula különösen súlyos terrorcselekmény elkövetéséért bűnös, amiért kedden 21 év börtönbüntetésre…

21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hollandia most épp Szlovákiát perelné be

A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…

21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Diáktámogatásnak álcázzák az LMBTQ-témák népszerűsítését

Az Erasmus+ az uniós büdzsé „aprócska gyöngyszeme”, amelynek az eredeti célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a főiskolai hallgatók és oktatók…

21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.