A „hoaxirtók” biztosan megőrültek: a kormányfő állítólag hibrid műveletet folytat
A világjárvány idején egy David Púchovský nevű fiatalember a rendőrség közösségi oldalainak az adminisztrátoraként vált ismertté. Azt gondolta, hogy az álhírek ellen harcol, pedig csak a nyugati propagandának a papagája volt. Mára úgy tűnik, hogy átlépte az utolsó lehetséges határt is...
A híres német filozófus, Nietzsche szavai jutnak az eszembe, aki azt mondta: ha sokáig nézel a mélységbe, a mélység is beléd néz. David Púchovský önjelölt „álhírvadász” esetét vizsgálva jól láthatjuk, hogy ha kitartóan harcolunk az „álhírgyártók” ellen, végül mi is közéjük fogunk tartozni… Végül is, hogyan másképp lehetne értelmezni a miniszterelnök elleni legújabb kirohanását? A fiatalember a közösségi oldalán azt írja: „Szlovákiában jelenleg egy a miniszterelnök által irányított hibrid művelet folyik, amelynek a célja a demokratikus alapelvek felszámolása”.
Meglepődik-e még valaki azon, hogy a kijelentése kész illogizmus? A miniszterelnök irányítja az államot, semmi értelme, hogy valamiféle „hibrid műveletet” vezessen saját maga ellen. Különben is, elvégre nem ő kísérelt meg merényletet végrehajtani, ő volt az áldozat! Tehát azok a lépések, amelyeket elkerülhetetlenül meg kell tennie annak az információnak a tudatában, hogy itt puccs készül, csak elkerülhetetlen fejlemények.
Púchovský cselekvésre buzdítja a rajongóit: „A közvélemény aktív segítségére lesz szükség ahhoz, hogy megakadályozzuk Szlovákia bukását. Az önök érdeklődése és bátorsága nélkül ez egy vesztett csata lenne.” Mit javasol? „Fényképezzenek le minden gyanús tevékenységet, amivel a virtuális és a valós világban találkoznak, és azonnal tegyék közzé. Reális esély van arra, hogy különösen a tüntetések kerülnek provokátorok célkeresztjébe. Ezért létfontosságú, hogy mindent rögzítsünk és közzétegyünk. Ne hagyja meglógni Fico provokátorait, mutassa meg őket a világnak és a médiának. Ne hagyják magukat kiprovokálni”.
Ez megint egy „ostoba” elképzelés. Mi érdeke lenne a miniszterelnöknek, hogy utcai harcokat provokáljon? Épp ellenkezőleg, a hivatásos „majdanisták” azok, akik ilyenekre próbálják meg rávenni az embereket. Elvégre Michal Šimečka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia elnökének az államcsínyekről („színes forradalmakról”) szóló kézikönyve számol azzal, hogy az utcán forrnia kell a hangulatnak… A civil szervezetek pedig ideális detonátorok. Elég, ha csak egy emberük belekezd a rendőrökbe, akik aztán gumibottal vágnak vissza. Egyetlen véres arcú ember fotója azonnal bejárná a nyugati médiát. A felhergelt ellenzéki szavazókat aztán könnyen rá lehetne venni az „igazságos visszavágásra”, olyan jelszavak mellett, hogy „vernek minket, védekezzünk”! És innen már csak egy lépés választ el minket attól, hogy az ellenzék „testvéri segítséget” kérjen a Nyugattól…
A minta minden alkalommal ugyanaz, csak a kellékek változnak – legyen a forradalom narancssárga, kék, zöld, a terv egyértelműen előre adott. Púchovský egyébként nem az egyetlen, aki apokalipszist vizionál Szlovákiában. Népszerűvé vált Arpád Soltész is, akinek nemrég egy közösségi oldalon megjelent kommentje mintegy ötszáz lájkot kapott, és amely így szól: „Nem árt, ha nálad vannak a személyes irataid, némi készpénz, egy feltöltött powerbank, és persze azt sem árt tudni, hol van a legközelebbi határátkelő”.
Biztosan tudja, miről beszél, elvégre ő már elmenekült Szlovákiából Csehországba. Van, aki szembenéz a valósággal, és van, aki a nyakába kapja a lábát – mi mást lehetne még ehhez hozzátenni? De ezúttal bizonyára célt tévesztett, mert saját soraiból is kapott kritikát. A Denník N újságírója, Vladimír Šnídl így hergelte őt: „Akkor, amikor itt több száz mentálhigiénés szakember nem fél kiállni Fico ellen, akkor, amikor egy 19 éves diák is kiáll a köztársasági elnökkel szemben, Arpád mester mindenkit arra biztat, hogy elővigyázatosságból szarjon be, és pakoljon össze. Lehet, hogy most egy kicsit be kéne húznia a féket, ha már túlhajszolja magát a jelenlegi kormányért.” Nem kell, hogy rajongjunk ez utóbbi tollforgatóért sem, azt azonban el kell ismernünk, hogy milyen szépen megragadta kollégája egy lényeges jellemvonását – a gyávaságot… Mint látható, ezek az emberek maguk állították ki a névjegyüket.
Térjünk vissza egy szóra azonban Púchovskýhoz. Ő a következőképpen fejezi be a miniszterelnökről szóló bejegyzését: „Fico közmondásokat szajkóz, savanyú képet vág, és a kezeivel hadonászik, mert azt akarja, hogy hibát kövessünk el. Csesszen rá, ne hátráljon meg. Mert a legkisebb hibánkat is arra fogja használni ez a csoport, hogy megsemmisítse a jogainkat”. Milyen kifejezéseket és értékelést használ? „Közmondásokat szajkóz”? „Savanyú képet vág”? Így beszél egy fiatal értelmiségi, egy volt köztisztviselő? Nem, az ilyen embereknek semmi keresnivalójuk a közbeszédben, legfeljebb az állomási büfék sörtől bűzlő asztalainál…
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…