LEGOLVASOTTABB



Migaľ bejelentkezett a progresszíveknél? Ennek nem lesz jó vége

Samuel Migaľ (Hlas) parlamenti pótképviselőből olyan lázadóvá „küzdötte fel” magát, akinek az oldaldöfései nemcsak gyengíthetik, hanem tönkre is tehetik a kormánykoalíciót...

Függetlenül attól, hogy Migaľék a kormány ellen indított parlamenti bizalmatlansági szavazás során a kormány mellé állnak-e vagy sem, nehéz napok várnak Szlovákiára (Fotó: nrsr.sk)
❚❚

„Nos, aláírtad már a progresszíveknél a jelentkezést?” – kérdezi egy hölgy a Migaľ közösségi oldalon tett bejegyzése alatti kommentben, amelyben a Hlas politikusa egyébként a szintén kormánypárti SNS elnökét, Andrej Dankót gúnyolja. A kommentelők azonban arra is figyelmeztetik őt, hogy ne legyen elvakult nyugati talpnyaló, és arra is, hogy „csak bohócot csinál magából”.

Szlovák D’Artagnan

Ha fontolóra vesszük, hogy Migaľ csak parlamenti pótképviselő, aki a gazdasági miniszternek kinevezett Denisa Saková helyét tölti be, érthető a kommentelők véleménye. Hiszen ez a szlovák D’Artagnan a három muskétásával (Ján Ferenčák, Roman Malatinec, Radomír Šalitroš) most úgy tesz, mintha felhatalmazása lenne arra, hogy meghatározza pártja, ha nem az egész koalíció politikáját… Hogyan másképp értelmezhetnénk Matúš Šutaj Eštokhoz, a Hlas elnökéhez intézett kihívását? A négy politikai törpe nyílt levélben így fenyegeti partnereit, sőt az egész nemzetet: „megígértük, hogy egy utolsó esélyt adunk a Matúš Šutaj Eštokkal folytatott tárgyalásra, hogy elkerüljük az előre hozott választásokat”.

Progresszív jövő?

Értik már? Felhatalmazva érzik magukat arra, hogy valakinek „egy utolsó esélyt” adjanak! A gyalogosnak semmi oka a melldöngetésre, nem ez a dolga. És főként: előrehozott választásokról beszélni veszélyes dolog… Bár meggyőződésem, hogy saját maguknak ássák a politikai sírjukat: egy ilyen négyesfogattal már egyetlen komoly párt sem számolhat. A megnyilatkozásaik alapján azonban van egy olyan érzésem, hogy a progresszívek megnyitják előttük a kapuikat

Štúrhoz fordult

Migaľ még a Facebook-oldalának a tetején található képet is megváltoztatta – Szlovákia, az EU és a NATO zászlóinak a kollázsát tette fel. Kész Korčok vagy Ódor! Neki állítólag nem tetszik, hogy a Hlas egyre inkább a Smerhez kezd hasonlítani. Ez azonban logikus, ha mindkét párt szociáldemokrata. Migaľ azonban úgy gondolja, ő jobban tudja a dolgokat. Az ego veszélyes tanácsadó… Még a mesterséges intelligenciától is megkérdezte, mit mondana ma neki Ľudovít Štúr, ha élne: „Ne feledd, Samuel, hogy népünk minden képviselője több, mint egyszerű hivatalnok. Ezért, Samuel, beszélj bátran, védd meg a szlovák hangot, hadd szóljon az országgyűlésben! Ne feledd: minden lépés, amit népünkért teszel, egy lépés a szabadabb és erősebb jövő felé”. Gondolom, tényleg „többnek érzi magát, mint egy hivatalnok”, talán még „kiválasztottnak” is… Pedig ő csak egy közönséges egykori „jojtévés” újságíró, aki mikrofonnal a kezében kergette a témákat.

Kijev szószólója

Nem csoda, hogy Migaľ büszke arra a mottóra, hogy „Ukrajna mellett állok”. A kormánypárti képviselők Kremlben tett látogatásáról írta: Bevallom, emberileg nem értem, hogy kollégáim hogyan képesek szórakozni és „tárgyalni” olyan politikusokkal, akiknek a kezéhez a szomszédos nemzet több száz ártatlan áldozatának a vére tapad. Miért tette idézőjelbe a „tárgyalni” szót? Talán mert nem tudja pontosan, mit is jelent…

Különben is, mindkét oldalon vannak háborús áldozatok. Ráadásul, nem lehet figyelmen kívül hagyni a különleges katonai művelet kitörésének az objektív okait sem, és úgy tenni, mintha Putyin valamiféle „őrült császár” lenne, ahogy azt a Soros-média próbálja nekünk beadni. Zelenszkij már régen megállíthatta volna az egész tragédiát, ha leül a tárgyalóasztalhoz. Az általa játszott dalnak azonban nincsenek ilyen hangjegyei. A kijevi színész hidegvérűségére nincs példa a modern politikában…

Nehéz idők jönnek

Migaľ 2004-től 2023-ig dolgozott riporterként és műsorvezetőként a Joj televíziónak. Ennyi idő egy szélsőségesen véleményformáló környezetben, megteszi a magáét az emberrel. Vegyük csak Dibákovát vagy Soltészt, a Nyugat két totális szolgálóját, akik nem a szakértelemre, hanem a nagyotmondásra és a liberalizmus képviseletére építették fel a karrierjüket. Hogyan lehetséges egyáltalán, hogy valaki ilyen körökből beszivárgott a Hlas pártba? Ennek a megválaszolása a szakértőkre tartozik. Mi – függetlenül attól, hogy Migaľék a kormány ellen indított parlamenti bizalmatlansági szavazás során a kormány mellé állnak-e vagy sem – csak annyit jegyezhetünk meg, hogy nehéz napok várnak ránk… (Hlavné Správy)

Küldj nekünk tippet




Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül

Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…

01. 04. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macronnak sikerül kiütnie a politikai ringből Marine Le Pent?

Marine Le Pen szerint a párizsi büntetőbíróság „politikai döntést” hozott azzal, hogy azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon…

01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje

„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…

31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Marine Le Pent börtönbüntetésre ítélték, és nem indulhat a következő elnökválasztáson

A párizsi bűntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Marine Le Pen francia ellenzéki politikust és öt…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?

A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Várandós nőt mentettek ki a romok alól Mianmarban négy nappal a pusztító földrengés után

Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól –…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kitört a kultúrharc Brüsszel és Washington között

A belga kormány elutasítja az Egyesült Államok beavatkozását a belga és európai vállalatok sokszínűségi politikájába – jelentette a Belga nevű…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni fényképét égették el Torinóban a muszlimok a ramadán zárónapján

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?

Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…

31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kijev retteghet: az orosz hadsereg egyre gyorsabban tör előre Ukrajnában

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Zaporizzsja települést – közölte az orosz védelmi minisztérium. A „különleges hadművelet” övezetében…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA szerdától mindenképpen bevezeti a minket is sújtó új vámokat

Az Egyesült Államok mindenképpen bevezeti az új vámokat április 2-ától – közölte Donald Trump hozzátéve, hogy külön alkura csak akkor…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai

Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson

Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre nagyobb az elégedetlenség Elon Musk kormányzati szerepvállalásával

Az Egyesült Államok több államában tartottak tüntetést Elon Musk kormányzati szerepvállalása ellen a vállalkozó tulajdonában lévő Tesla autómárka kereskedéseinél egy…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni végre elárulta, mely csúcspolitikushoz vonzódik a legjobban

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken. Meloni a londoni Financial Times üzleti…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…

29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.