Bal vagy jobb? Magyarország jövője a választóktól függ
A magyar gazdaság ismét válaszút előtt áll – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor egy pénteki vállalkozói fórumon. A magyar kormányfő szerint két tényező dönti el, mi vár ránk 2026-ban: a béke és háború kérdése, valamint az, hogy jobboldali vagy baloldali gazdaságpolitika érvényesül-e Magyarországon.
A magyar baloldal mindig is abban hitt, hogy ő jobban tudja, hol a pénz helye. Ezért annyi pénzt vette el a családoktól, vállalkozásoktól, amennyit csak tudott, hogy aztán „igazságosságnak” hazudott ideológiai alapon ossza szét. Ennek az eredménye pedig minden estben ugyanaz: növekvő adók, eladósodás, munkanélküliség, kiszolgáltatottság. Magyarországon a 2010 előtti korszak ennek az iskolapéldája. Az akkori baloldal által kirobbantott gazdasági válságot még évtizedek múltán is nyögjük.
Ezzel szemben a jobboldali gazdaságfilozófia világos: a pénznek ott a helye, ahol azt megkeresik: a családoknál, a vállalkozóknál, az alkotó közösségeknél. Ezért a jobboldal nem elvesz, hanem hagyja dolgozni az országot; nem az állami befolyást akarja növelni, hanem erősíteni a felelős gazdálkodást. Ezért lehet Magyarországon Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadója, ezért áll a rendszer középpontjában a családok támogatása, és ezért tudott a gazdaság az elmúlt évek sok válsága ellenére is talpon maradni.
Arra már Szijjártó Péter magyar külügyminiszter hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi pénzvilág rendre a baloldal mellé áll, nem véletlenül: az adóemelés, a megszorítás, a külső érdekek kiszolgálása mindig is nekik kedvezett. A Magyarországot érintő legutóbbi hitelminősítői döntések is ezt a politikai nyomásgyakorlást tükrözik. Péntek este jelent meg ugyanis a Fitch Ratings hitelminősítő legfrissebb országminősítése, amely stabilról negatívra módosította a magyar gazdaság kilátásait. Szijjártó szerint a lényeg azonban nem változik: a magyar jobboldal nem enged a nemzeti gazdaságpolitikából, nem engedi visszahozni a baloldali megszorítások világát.
A jövő évi parlamenti választás tehát világosabb lesz, mint valaha: adóemelő baloldal vagy adócsökkentő jobboldal; külső érdekeket kiszolgáló politika vagy nemzeti szuverenitás; az adófizetők pénzét elherdáló baloldal vagy teljesítményközpontú, családbarát jobboldal. Magyarország fejlődését, a vállalkozások erejét és a családok biztonságát csak a jobboldali gazdaságpolitika garantálja.
Bal vagy jobb? Magyarország jövője a választóktól függ
A magyar gazdaság ismét válaszút előtt áll – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor egy pénteki vállalkozói fórumon. A magyar…
Nézőpont Intézet: nőtt Orbán Viktor előnye
Emelkedett Orbán Viktor előnye Magyar Péterrel szemben a miniszterelnöki alkalmassági versenyben november folyamán a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint. Csak a…
Plakátkampány a Tisza Párt megszorításai ellen
Plakátkampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom a Tisza Párt gazdaságot érintő tervei miatt. Szűcs Gábor, a mozgalom alapító tagja szerint…
Alapvető jogokért harcolnak Kárpátalján a magyar pedagógusok
Olyan alapvető jogokért és lehetőségekért kénytelenek küzdeni Kárpátalján a magyar pedagógusok, mint annak a szabad megválasztása, hogy az oktatás nyelve…
Átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére – figyelmeztet legújabb Facebook-bejegyzésében Maruzsa Zoltán, a belügyminisztérium köznevelési államtitkára.
A kormány kész mentőövet dobni Budapestnek
A kormány törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűléshez, ami azt a célt szolgálja, hogy Budapest fizetésképtelensége esetén is valamennyi fővárosi dolgozó…
A Tisza súlyos csapást mérne a magyar vállalkozókra
A Tisza kiszivárgott adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a magyar vállalkozásokra és a gazdaság egészére – állítja Palóc André, a…
Nyakunkon a harmadik világháború?
Ha az EU tagállamai beszállnak a fegyveres konfliktusba Oroszországgal szemben, annak könnyen kalkulálhatóan világháború lesz a következménye – jelentette ki…
Ha győz a Tisza, el lehet felejteni a béremelést
Ha a Tisza programja életbe lép, a „minimálbér-emelést el lehet felejteni” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában…
Hétfőtől megvehetjük a jövő évi sztrádamatricát
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek…
Az ellenzéki irányítású Budapest a legkoszosabb nagyváros
Hat év Karácsonnyal: Budapest a legkoszosabb nagyváros a turisták értékelései alapján készült felmérés szerint – figyelmeztet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP…
Így árulta el a magyarokat a gyurcsányi baloldal
Egy fájó emlék a nemzet testén 2004. december 5., amikor a baloldal rárontott a magyar nemzetre – figyelmeztet Zsigmond Barna…
Kormányváltás esetén a benzin ára is alaposan elszállhat
A magyar kormány megvédi a magyar családokat a magas energiaáraktól. Ezzel szemben Brüsszel továbbra is háborús logika mentén gondolkodik, ennek…
Magyarország beperli az Európai Bizottságot
Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében…
Hol adhatunk túl a leggyorsabban a lakásunkon?
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve…
Nacsa Lőrinc: fontos a külhoni magyar vállalkozások támogatása
A Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma megerősítése és a külhoni magyar közösségek gazdasági önállóságának támogatása az elmúlt években Magyarország egyik fontos…























