LEGOLVASOTTABB











Így árulta el a magyarokat a gyurcsányi baloldal

Egy fájó emlék a nemzet testén 2004. december 5., amikor a baloldal rárontott a magyar nemzetre – figyelmeztet Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a legújabb Facebook-bejegyzésében.

Gyurcsány Ferenc mára formálisan ugyan visszahúzódott a politikai életből, az „elvtársai” azonban továbbra is a határon túli magyarok ellen uszítanak (Fotó: SITA/AP/MTI/Szigetváry Zsolt)
❚❚

Emlékezzünk vissza, akkor a gyurcsányi baloldali gyűlöletpolitika szembefordította a magyart a magyarral, szembeállította a külhoni magyart az anyaországi magyarral… Ez egy fájó emlék, egyfajta lelki Trianon, és a modernkori magyar történelem legnagyobb bűne, amit a magyar baloldal elkövetett a nemzet ellen” – hívja fel a figyelmet a közösségi oldalára feltöltött videójában Zsigmond Barna Pál. Szerinte 2010 után azonban új fejezetet nyitottak a nemzetpolitikában is az új alaptörvénnyel és állampolgársági törvénnyel.

„Ezt a sebet begyógyítottuk, összefogott magyar a magyarral, és az állampolgárság révén közjogilag is összetartozunk. Azóta számtalan eszközzel segítjük a nemzet összekapaszkodását, és az elmúlt 15 évben megtanultuk azt, hogy számíthatunk egymásra anyaországi magyarra, külhoni magyarra és külhoni magyar az anyaországi magyarra. Nagyon nagy a felelősségünk, hogy ezt az összekapaszkodást, ami ma már természetes, azt megőrizzük, és ne hagyjuk azt, hogy a baloldal ismét szembefordítsa a magyart a magyarral. Nagyon sok emlékhely őrzi a magyarság egységét. Itt Újpesten is a székelykapu vagy a Trianon szobor kifejezi azt, hogy a magyar nemzet egységes, a magyar nemzet összekapaszkodott és világnemzet vagyunk. Minden magyar felelős minden magyarért” – mondta el Zsigmond Barna Pál.

Az ügy háttere, hogy 2004. december 5-én tartották meg azt a népszavazást, amelyen a külhoni magyarok kedvezményes honosításáról szavaztak, és amely eredménytelenül zárult. Az akkori kormánypártok, élükön Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel mindent megtettek, hogy a népszavazás kudarcba fulladjon. A baloldali kormánypártok brutális nemzetellenes kampányt folytattak, melyben arra szólították fel a polgárokat, hogy szavazzanak nemmel a magyar nemzetrészek kedvezményes honosításáról.

Küldj nekünk tippet




Európa eltévedt a világpolitika labirintusában

Az elmúlt évek fejleményei döbbenetes gyorsasággal távolították el az Európai Uniót attól a szereptől, amelyre eredetileg létrehozták: a béke, a…

05. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így árulta el a magyarokat a gyurcsányi baloldal

Egy fájó emlék a nemzet testén 2004. december 5., amikor a baloldal rárontott a magyar nemzetre – figyelmeztet Zsigmond Barna…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kormányváltás esetén a benzin ára is alaposan elszállhat

A magyar kormány megvédi a magyar családokat a magas energiaáraktól. Ezzel szemben Brüsszel továbbra is háborús logika mentén gondolkodik, ennek…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország beperli az Európai Bizottságot

Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében…

05. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hol adhatunk túl a leggyorsabban a lakásunkon?

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Nacsa Lőrinc: fontos a külhoni magyar vállalkozások támogatása

A Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma megerősítése és a külhoni magyar közösségek gazdasági önállóságának támogatása az elmúlt években Magyarország egyik fontos…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

El kell zavarni a korrupt brüsszeli elitet

Európa komoly bajban van, de a bajok nem maguktól jönnek, hanem az a brüsszeli elit elhibázott politikájának a következménye –…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus mértékben drágulhat az autózás, ha a Tisza nyer

A Tisza adótervezete drasztikusan megdrágítaná az autósok életét – közölte Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár a legújabb Facebook-videójában csütörtökön.

04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Győz az igazság? Lemondott Von der Leyen volt üdvöskéje

Lemondott Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a belgiumi Bruges-ben található Európa Kollégium (College of Europe)…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A baloldaliak csak brutális megszorításban tudnak gondolkodni

Még egyszer az nem fordulhat elő, hogy Magyarországot tönkretegye egy baloldali megszorító politika – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai…

04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A cégek többsége jövőre megemeli a fizetéseket

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket – közölte a Profession.hu csütörtökön.

04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Csak mese, hogy Oroszország veszíthet Ukrajnában

Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán: a tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról

A tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról, és helyette csütörtökön egy nagy megállapodást írunk alá – közölte Orbán Viktor miniszterelnök…

04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így vehetjük fel a harcot a kibertér veszélyes bűnözőivel

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön 2026. január 31-ig tartó kampányt indít „Biztonság. Mi rávilágítunk” címmel, hogy felhívja ügyfelei figyelmét…

04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Klaus: az európai demokraták legfőbb ellensége ma Brüsszel

Brüsszel az 1990-es évek óta megtestesítőjévé vált mindannak, amivel egy európai demokratának szembe kell szállnia – jelentette ki Václav Klaus…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Veszélyes közelségben az orosz energia tilalma

Az eddigi elképzeléseknél is rosszabb kompromisszum körvonalazódott az orosz energiahordozók importtilalmi terveiben. A számunkra legfontosabb, hosszú távú szerződéseken alapuló csővezetékes…

04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Semjén Zsolt: ideje, hogy előny legyen, ha valaki magyar

Száz évig, Trianon óta hátrány volt, ha valaki magyar, épp itt az ideje, hogy végre előny legyen – jelentette ki…

04. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország megtámadja Brüsszel gázdiktátumát

Magyarország meg fogja támadni az orosz energiaimportot ellehetetlenítő REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon, a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma…

03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.