Az energiaárakat a geopolitika, nem a józan ész befolyásolja
Az Európai Unió (EU) jelenlegi energetikai szabályozását nagyban befolyásolja a geopolitika. Egyre inkább hiányzik a józan paraszti ész – véli Jozef Holjenčík, a Szlovák Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) elnöke.
Holjenčík szerint 2017-ig az energetikában pragmatikusan oldották meg a dolgokat, és volt egy alapvető gazdasági és műszaki logika. „Ezek nem politikai érdekek által determinált döntések voltak” – mondta Holjenčík, aki szerint mára megváltozott a helyzet. Szerinte 2020 és 2023 között az EU nem tudta kezelni a tőzsdei káoszt. Az illetékeseknek meg kellett volna akadályozniuk az áram- és gázárak drasztikus emelkedését, Brüsszel azonban ezt elmulasztotta.
Holjenčík elmondta: az EU geopolitikai helyzetét a ukrajnai háborún kívül egy másik, talán még fontosabb tényező is befolyásolja. „Elkezdődött az érdeklődés a nyersanyagok iránt. De ezt nem akarjuk elismerni. Nem akarjuk elfogadni, hogy az Európai Unió képes lenne önmagáról gondoskodni…” – jegyezte meg Holjenčík. Az árszabályozási hivatal vezetőjének azonban néha értelmetlenek tűnnek az EU-ból érkező irányelvek és rendeletek. „2017-ig világos szabályaink voltak. Akkor világos matematika volt, most pedig tiszta, tiszta politika” – tette hozzá Holjenčík, aki szerint „vissza kellene térnünk ahhoz, hogy a saját józan eszünket használjuk”, és olyan energiapolitikát folytatunk, ami az európai országok számára előnyös. (Hlavné správy)
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























