A szlovák titkosszolgálat vezetője, Pavol Gašpar kifejtette, a jövőben az újságírók intenzívebb megelőző megfigyelését tervezik. A részletekre még várnunk kell, de röviden arról van szó, hogy felmérnék, mely személyek vagy csoportok képesek a leglátványosabban radikalizálni a társadalmat a gyűlöletbeszéd terjesztésén keresztül.

Indokolt lépés

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) részéről a fent jelzett lépése egy teljesen logikus reakció a gyűlöletkeltő retorika legújabb hullámára, amely elárasztotta az online teret a Robert Fico kormányfő elleni merénylet elkövetőjének, Juraj Cintulának az ítélethirdetése után. Tucatnyi, sőt akár több száz (!) olyan komment született, amelyek bagatellizálták, sőt egyenesen helyeselték a terrorcselekményt. A szlovák rendőrfőkapitány ugyanakkor elismerte, hogy ezeket a személyeket nem vizsgálja külön nyomozócsoport, és nincs összesített statisztika az efféle kijelentésekről.

Az SIS-nek kell lépnie…

Az újságírók, akik már azelőtt sértve érzik magukat, mielőtt az egész kezdeményezés egyáltalán elindult volna (valószínűleg tudják, miért éreznek így…), azzal érvelnek, hogy az európai normák tiltják az újságírók megfigyelését. Az úgynevezett Médiaszabadság-aktus kimondja, hogy kémprogrammal csak akkor lehet valakit megfigyelni, ha komoly bűncselekmény gyanúja merül fel (például terrorizmus). De ki dönt majd arról, hogy fennáll-e a gyanú? Vajon egy tagállam titkosszolgálatának kötelessége, hogy az EU-s szervekkel ossza meg a nyilvánosan hozzáférhető források elemzésén alapuló gyanúit? Egy ilyen folyamat nehézkes és hatástalan lenne.

A potenciális merénylők nem alszanak…

Egyelőre sok minden nem világos az SIS ezen kezdeményezése körül. Gašpar nyilatkozata alapján feltételezhető, hogy az SIS a nyilvános forrásokat (média, közösségi hálók) fogja figyelni, és listát készít azokról, akik radikalizálják a társadalmat. Tehát nem kémprogramokkal fogják őket megfigyelni. A radikalizálódás egyik alapvető problémája, hogy szándékosan hamis információkat terjesztenek, vagy az igaz információkat úgy kapcsolják össze, hogy az egész végeredményben hamissá válik. Egy demokratikus társadalomban természetes, hogy bárkit lehet kritizálni, ezzel senkinek nem lehet baja. De teljesen elfogadhatatlan, ha valaki szándékosan uszít a társadalom ellen hamis információkkal. További súlyos probléma, ha külföldről fizetett, a közbeszédet aktívan befolyásoló „ügynökökről” van szó. És persze problémás a közvetlen verbális támadás is, főleg ha az a társadalom egy részét dehumanizálja vagy erőszakra buzdít.

„

Szponzorált gyűlölet

A liberális Sme napilap volt főszerkesztője, Balog Beáta személyes ellentámadást indított. Azt állítja, hogy az újságírók elleni támadásokat főként a vezet kormánypárt, a Smer politikusai finanszírozták. Ezt az állítást a Ján Kuciak Oknyomozó Központ (ICJK) és a cseh kollégáik „megállapításaira” alapozza – nyilván „megbízható” források, enyhe iróniával szólva. Balog a „szponzorált gyűlöletről” beszél, miközben saját köreit mentegeti – például a lap kommentátora, Peter Schutz által a Smer-szavazók ellen intézett dehumanizáló felhívást, amiért ugyan a szerkesztőség bocsánatot kért, de az ügy ott el is halt. Pedig ez nem az első durva verbális támadás volt, amit ez az újságíró a honfitársai ellen elkövetett. Pont ez az oka annak, hogy az olyan szerveknek, amelyek adatokat gyűjtenek és értékelnek a radikalizálódási potenciál alapján – mint jelen esetben az SIS –, lépniük kell.

Rendkívül szomorú, hogy a helyzet odáig fajult, hogy a médiát is figyelni kell, de a közéletben ők bírnak az egyik legnagyobb tekintéllyel, és éppen ezért a legnagyobb potenciállal is a társadalom radikalizálására, ideértve azokat a személyeket, akik végül fegyvert fognak. A progresszív média és az aktivisták már hozzászoktak ahhoz, hogy az ideológiai ellenfeleiket besározzák, célkeresztet rajzoljanak rájuk, és – puff – valaki, mint Cintula, majdnem megöli a miniszterelnököt. Ideje lenne észhez térniük, visszavenni a tempóból, és felismerni, hogy minden akciónak megvan a reakciója. Meg kell érteniük, hogy a másik oldal, amelyre ők a célkeresztet rajzolják, elkezd védekezni: listákat készítenek majd a „nemkívánatos progresszív radikálisokról”, besározzák, megrágalmazzák őket – és ki zárhatná ki, hogy egy újabb „Cintula” ne támadjon majd rájuk, beleértve az újságírókat is? Ezt akarjuk?

Ezért a titkosszolgálatok által (más állami szervekkel együtt) készített radikalizmus-felderítési módszertan kidolgozása üdvözlendő. Nem lehet a végtelenségig megalázni, lenézni és démonizálni a saját honfitársainkat, és ezzel potenciális célponttá tenni őket az elmeháborodott egyének számára. Az újságíró sem érinthetetlen személy, és senki sem akarhatja, hogy egymásra lövöldözzünk. A társadalomnak le kell higgadnia, le kell hűtenie a fejét – akár tetszik ez a liberális médiának, akár nem. (Hlavné správy)