Hollandia most épp Szlovákiát perelné be
A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák alkotmány módosítása váltotta ki az elégedetlenségüket.
A képviselők mellett a holland külügyminisztérium is írásban tiltakozott a szlovák alaptörvény módosítás ellen. A holland politikusok ugyanis úgy vélik, hogy a változtatás nem feltétlenül áll összhangban az európai jogrenddel. Márpedig, ha egy tagállam nem teljesíti valamely kötelezettségét az unió egésze felé, egy másik tagállam az ügyet az Európai Bíróság elé terjesztheti. Magyarul: keresnek egy „feljelentőt”.
Bolygó hollandi
A szélmalmok, napraforgók és a legális marihuána országa úgy véli, hogy Szlovákia túllépte a hatáskörét, amikor kulturális és etikai kérdésekben kinyilvánította a szuverenitását. Azt is gondolják, hogy a férfi–nő bináris kategóriák kifejezett említése és az ehhez kapcsolódó következmények valamilyen módon megnehezíthetik az LMBTQ-közösség életét. Állításuk szerint ez az ő jogaik korlátozását jelenti – jóllehet a szlovák alkotmány ilyenről nem tesz említést.
A holland parlament ezért javaslatot tett a kormánynak, hogy indítson pert Szlovákia ellen (a javaslatot 150 képviselőből 98 támogatta – természetesen a liberálisok kezdeményezésére). Mielőtt azonban ez megtörténne (feltéve, hogy a kormány elfogadja a határozatot), az Európai Bizottságnak – amely arról dönt, hogy az ügy bíróság elé kerül-e – meg kell hallgatnia Szlovákia álláspontját is.
A tiltakozók szerint a szlovák alkotmány alábbi része számít problémásnak: „A Szlovák Köztársaság megőrzi szuverenitását elsősorban a nemzeti identitást képező alapvető kulturális és etikai kérdésekben, amelyek az élet és az emberi méltóság védelmére, a magán- és családi életre, a házasságra, a szülőségre és a családra, a közerkölcsre, a személyes státuszra, a kultúrára és a nyelvre, valamint az ezekkel összefüggő döntéshozatalra vonatkoznak az egészségügy, a tudomány, a nevelés, az oktatás, a személyes státusz és az öröklés területén.”
Más szóval, Szlovákia nem tartja kívánatosnak, hogy azonos nemű párok gyermeket fogadhassanak örökbe, vagy hogy valaki más számára gyermeket hordjon ki; elutasítja az azonos neműek házasságát, és a gyerekeket hagyományos módon kívánja felnevelni stb. A szerző szerint ez a lépés – bár sokan nem értik a jelentőségét – a jövőben még lényegesnek bizonyulhat, hiszen már ismert az EU következő évekre szóló LMBTQ-stratégiája, amelyre milliárdokat fognak fordítani, többek között a „nem hagyományos szexuális orientáció” népszerűsítésére már fiatal korban. Felvetődik a kérdés: mi lenne, ha a transzneműség propagálása kötelező tananyaggá válna az általános iskolákban minden uniós tagállamban? És mi van a 15 éves kortól engedélyezett nemváltással? Éppen az ilyen esetek miatt kell a „még normális” országoknak védelmi záradékokat beépíteniük a jogrendszerükbe.
Szlovákia a saját útját járja
Legyen hát, próbáljanak szerencsét a hollandok vagy más „kalandorok” – Szlovákia ebben a konkrét ügyben teljesítette kötelességét a polgáraival szemben. Ezen semmilyen bírósági döntés nem változtat. Még akkor sem, ha „demokratikus” módon próbálnának minket büntetni az uniós források megvonásával, vagy a per költségeinek a levonásával (amennyiben elveszítenénk az ügyet – ha egyáltalán sor kerül rá). Szlovákia – legalábbis az egészséges észszerűség, a hagyományos életmód és az időtálló értékek megőrzését illetően – továbbra is a saját útját járja. (Hlavné správy)
Hollandia most épp Szlovákiát perelné be
A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…
Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…
Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…
Megtorpant a bérleti díjak növekedése
A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben a bérleti díjak növekedése megtorpant, különösen Budapesten – derült ki a…
Szerdán befejeződik a nyugdíjasok utalványainak a kézbesítése
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és…