Katolikus papot fenyeget a nápolyi Camorra
Rendőri védelmet kapott Maurizio Patriciello, a Nápolyhoz tartozó Caivanóban szolgáló olasz katolikus pap, akinek a vasárnapi misén lövedéket adott át a Camorra helyi bűnszervezet embere.
Rendőrgyűrű vette körbe a Szent Pál Apostolról elnevezett templomot, ahol Patriciello atya plébánosként dolgozik. Rendőri ellenőrző pontokat állítottak fel Caivano több utcáján „annak hangsúlyozására, hogy a hatóságok jelen vannak” – hangoztatta Michele di Bari nápolyi prefektus, aki hétfő estére rendkívüli biztonsági egyeztetést hívott össze a szervezett bűnözés elleni küzdelemben részt vevő hatóságok képviselőivel. Az olasz államfő, Sergio Mattarella és a miniszterelnök, Giorgia Meloni szolidaritását és az állam közelségét fejezte ki Patriciello atyának.
Maurizio Patriciello vasárnap reggel a gyermekeknek tartott misét mutatta be, amikor áldozáskor egy férfi egy zsebkendőbe rejtett lövedéket helyezett a kezébe. A pap nem vette rögtön észre, mit adtak át neki, helyette a misén részt vevő újságírónő, Marilena Natale, aki szintén rendőri védelem alatt él, vette üldözőbe a férfit, akit a templom előtt őrizetbe vettek. A 75 éves férfi, mint kiderült, egy börtönbüntetését töltő Camorra-főnök apósa. A paphoz eljuttatott lövedék egyértelmű fenyegetésnek számít. Caivanóban szombaton avattak fel egy új játszóteret, majd néhány órával később hat motoros száguldott végig a közeli utcákon, és többször a levegőbe lőtt: a camorra nyelvén az a terület feletti uralmat jelezte. Patriciello atya azonnal közösségi oldalán reagált, megálljt parancsolva: „Álljatok meg! Utatok vagy a börtönbe vagy a temetőbe vezet!” – írta.
A Nápoly városával egybenőtt, harmincötezer lakosú Caivano a Camorra egyik fellegváraként ismert. A hetvenéves Patriciello atya közel negyven éve szolgál Caivanóban, amivel kiérdemelte a „klánellenes” pap nevet.
2023-ban a most felavatott játszótér helyén álló parkban tizenévesek egy csoportja megerőszakolt két szintén kiskorú lányt. Az elkövetők között helyi camorra-tagok gyerekei is voltak. A Giorgia Meloni vezette kormány ugyanabban az évben törvényrendelettel előírta a Caivanóban élő gyerekek támogatását oktatási és szociális programokkal.
Medvegyev: Európa egy frigid, öreg boszorkány
Nem lesz háború Oroszország és Európa között a következő öt évben, ahogyan azzal folyamatosan riogatnak – figyelmeztet legújabb Telegram-bejegyzésében Dmitrij…
Veszélyes társkereső csoportok tiniknek a közösségi médiában
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (NMHH) által üzemeltett jogsegélyszolgálat, az Internet Hotline felhívja a figyelmet arra, hogy a…
Menczer: Von der Leyen téved vagy hazudik
Ukrajnának nem katonai, hanem diplomáciai segítségre van szüksége – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalán.
Brüsszel már az uniós jogot is semmibe veszi
Brüsszel – az uniós alapszerződéssel és az eddigi gyakorlattal ellentétesen – az egyhangúság helyett minősített többséggel szeretne meghozni bizonyos bővítési…
Magyarország ellen újabb hecckampány zajlik
Magyarország elleni hecckampány zajlik az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a bíráival kapcsolatban, ugyanis az…
A Nyugat Ukrajna teljes kifosztásáért harcol
Ukrajna akkor tudja megnyerni a háborút, ha Nyugat-Európából vagy Amerikából százezres nagyságrendben érkeznek harcoló csapatok a frontvonalra, de az világháborút…
Magyarország ukrán hírportálokat tilt be
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők –…