Erre számíthatunk idén a magyar ingatlanpiacon
Idén markáns pozitív fordulat jelei érzékelhetők az ingatlanpiacon, ahol az adásvételek száma 2025-ben megközelítheti a 150 ezret, főként az Otthon Start programnak köszönhetően – hangzott el az MBH Bank Ágazati Kitekintő című rendezvénysorozatának keddi budapesti rendezvényén.
Szabó Melinda, az MBH Bank ágazati elemzési vezetője közölte, hogy tavaly a lakásállomány megújulása lelassult, mivel az épített lakások száma alig haladta meg a 13 ezret. 2025-ben azonban már markáns pozitív fordulat jeleit érzékelik, hiszen a kiadott lakásépítési engedélyek száma már az első fél évben éves összevetésben több mint 40 százalékkal emelkedett. Kitért a tavasszal indult lakhatási tőkeprogramra és a szeptembertől felpörgő Otthon Start programra is, amelyek a szakember szerint az ingatlanpiac kínálati oldalának is érdemi impulzust fognak adni.
Horti Flóra, az MBH Elemzési Centrum szenior ágazati elemzője elmondta, az ingatlanpiac kínálati oldalán szükség és tér is van a bővülésre, ugyanis 2024-ben 13 300 lakás épült. Mindez azt jelzi, hogy a Magyarországon található 4,6 millió lakásnak tavaly a 0,3 százaléka újult meg, ami európai, de régiós összevetésben is alacsonynak számít.
Arról is beszámolt, hogy 2024-ben a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján Magyarországon 126 ezer ingatlan tranzakció ment végbe. Idén az első negyedévben a kamatkifizetések miatt emelkedett az adásvételek száma, amiben a második negyedévben történt egy kisebb enyhülés, de ősztől a piac alakulását az Otthon Start program fogja meghatározni, így várakozásaik szerint idén az ingatlanpiaci tranzakciók száma 150 ezer környékén alakulhat.
Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója a lakáspiac árairól elmondta, hogy bár Magyarországon az elmúlt 10 évben jelentősen gyorsabb volt az árnövekedés, mint az EU, illetve a régió többi országában, a kiugró dinamikát az infláción kívül az is magyarázza, hogy a 2008-as pénzügyi válságot követően a magyar lakáspiac sokáig nem tért magához és a nominális árak csak 2016-tól érték utol a válság előtti értékeket. A szakember szerint az Otthon Start azonban teljesen új helyzetet teremt a piacon.
Árva András otthonteremtési termék- és folyamatmenedzsment vezető rámutatott, hogy az Otthon Start programban a célközönség az első lakásvásárlók, a fiatalok, köztük például az egyetemisták. Fontos, hogy a program engedi a fiataloknál, a fiatal házaspároknál a szülői segítséget a lakásvásárlásnál. Árva András vizsgálta az Otthon Start és az ingatlan bérlés kérdését is és arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapesten egy 50-60 négyzetméteres lakásnak akár 250-300 ezer forint is lehet a havi bérleti díja, míg az Otthon Startnál a havi törlesztő részlet most 237 ezer forint a maximális 50 millió forint felvehető hitellel számolva 25 éves futamidő mellett.
Medvegyev: Európa egy frigid, öreg boszorkány
Nem lesz háború Oroszország és Európa között a következő öt évben, ahogyan azzal folyamatosan riogatnak – figyelmeztet legújabb Telegram-bejegyzésében Dmitrij…
Erre számíthatunk idén a magyar ingatlanpiacon
Idén markáns pozitív fordulat jelei érzékelhetők az ingatlanpiacon, ahol az adásvételek száma 2025-ben megközelítheti a 150 ezret, főként az Otthon…
Veszélyes társkereső csoportok tiniknek a közösségi médiában
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (NMHH) által üzemeltett jogsegélyszolgálat, az Internet Hotline felhívja a figyelmet arra, hogy a…
Menczer: Von der Leyen téved vagy hazudik
Ukrajnának nem katonai, hanem diplomáciai segítségre van szüksége – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalán.
Brüsszel már az uniós jogot is semmibe veszi
Brüsszel – az uniós alapszerződéssel és az eddigi gyakorlattal ellentétesen – az egyhangúság helyett minősített többséggel szeretne meghozni bizonyos bővítési…
Magyarország ellen újabb hecckampány zajlik
Magyarország elleni hecckampány zajlik az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a bíráival kapcsolatban, ugyanis az…
A Nyugat Ukrajna teljes kifosztásáért harcol
Ukrajna akkor tudja megnyerni a háborút, ha Nyugat-Európából vagy Amerikából százezres nagyságrendben érkeznek harcoló csapatok a frontvonalra, de az világháborút…
Magyarország ukrán hírportálokat tilt be
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők –…