LEGOLVASOTTABB


A liberális inkvizítorok betiltanák a Bibliát

Képzeljék el, hogy Finnországban vannak. Tudják, abban az országban, ahol a szauna a nemzeti sport, ahol minden annyira steril és békés, hogy az ember legfeljebb a vodkától kerül bajba. Nos, most kiderült, hogy van, ami még a vodkát is túlszárnyalja: ha valaki idézni meri a Bibliát.

A liberálisok szerint a Biblia egyelőre maradhat a templomokban és a könyvtárakban, persze, csak nehogy valaki komolyan vegye, mert azzal bűncselekményt követ el (Fotó: SITA/AP/Luis Andres Henao)
❚❚

Finnország „bibliapere” hat év után a végső szakaszába lép, és a finnországi keresztények vallásszabadsága, sőt, talán egész Európa vallásszabadsága ettől az ítélettől függ. „2025. október 30-án Päivi Räsänen finn parlamenti képviselő megjelenik a finn Legfelsőbb Bíróság előtt. Az állítólagos bűne? A Bibliát idézte írásaiban. Igen, jól olvasták. Päivi Räsänen, a több évtizede a finn politikában dolgozó, egykor belügyminiszterként szolgáló képviselő, hat éve tartó jogi procedúrában találta magát, mert le merte írni, hogy a Biblia mit mond a szexről” – figyelmeztet legújabb kommentárjában Jonathon Van Maren, a The European Conservative portál kanadai írója.

Päivi Räsänen 2019-ben kiposztolta a Rómaiakhoz írt levél egy részét, miután a saját egyháza (naná, hogy az evangélikus!) a Pride mellett kampányolt. A rendőrség rögtön rávetette magát, mintha legalábbis a második világháború újrakezdését szervezné, és „kisebbség elleni izgatás” miatt indítottak ellene vizsgálatot. „Vicces” tény: ez a paragrafus ugyanabba a törvénykönyvi fejezetbe tartozik, mint a háborús bűnök és a népirtás.

Tudják, mit találtak még ellene? Egy 2004-es, porosodó füzetet, amiben a keresztény házasság mellett érvelt. Ezért aztán órákig faggatták, mintha nem politikus, hanem valami terrorista lenne. A rendőrség egyébként azt mondta, ne legyen vádemelés, de az ügyészség – mert miért is ne – mégis benyomta a vádat. A bíróság? 2022-ben egyhangúlag felmentette. Az ügyész fellebbezett. 2023-ban a fellebbviteli bíróság is egyhangúlag felmentette. Mit csinál az ügyész? Újra fellebbez, egyenesen a Legfelsőbb Bíróságra. Ez már nem is jog, hanem rögeszme.

És hogy mi a fő érve? Hogy Räsänen nemcsak azt mondta, amit mondott, hanem valójában azt is gondolta. Tehát a gondolatbűn hivatalosan is megérkezett Európába. Orwell tapsol a sírjában. Räsänen pedig teljesen világosan fogalmaz: ez nem róla szól, hanem arról, hogy lehet-e nyilvánosan egyetérteni a Bibliával. A Biblia maradhat a könyvtárakban, persze, a polcon ott porosodhat, csak nehogy valaki komolyan vegye, mert abból bűncselekmény lesz.

Ez a történet azért is hátborzongató, mert az üzenet egyértelmű: ha egy ország egyik legismertebb politikusát így meghurcolják, mit gondolsz, mi vár rád, ha lelkészként vagy akár egyszerű állampolgárként ki mersz mondani valamit, ami nem tetszik az aktuális liberális inkvizítoroknak? A kérdés egyszerű: tényleg ott tartunk, hogy a „haladó” Európában a szólásszabadság addig érvényes, amíg nem idézed a rossz könyvet? Hogy a gondolatbűn hivatalosan is belép a joggyakorlatba? Hogy a „tolerancia” nevében bárkit kicsinálhatnak, aki nem ismétli kórusban a kijelölt mantrát? Ez nem csak a finn keresztények ügye. Ez az egész kontinens próbája. És ha Räsänen elbukik, az azt jelenti: mindannyian elbuktunk. (TEC)

Küldj nekünk tippet




Medvegyev: Európa egy frigid, öreg boszorkány

Nem lesz háború Oroszország és Európa között a következő öt évben, ahogyan azzal folyamatosan riogatnak – figyelmeztet legújabb Telegram-bejegyzésében Dmitrij…

30. 09. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel szerint rosszul bánunk a pénzünkkel

Az Európai Bizottság kedden két új kezdeményezést jelentett be, amelyek célja, hogy az uniós polgárok pénzügyi ismereteit bővítsék, valamint egyszerűbbé…

30. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Izrael máris kiforgatja Trump béketervét

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videoüzenetet tett közzé az X-en azután, hogy hétfő este Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel, és közös…

30. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Elég volt a külföldi befolyásolásból

Micsoda meglepetés! Az uniós országok lakói ki nem állhatják, ha külföldi államok akarják megmondani nekik, mit gondoljanak, mit olvassanak, és…

30. 09. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Katolikus papot fenyeget a nápolyi Camorra

Rendőri védelmet kapott Maurizio Patriciello, a Nápolyhoz tartozó Caivanóban szolgáló olasz katolikus pap, akinek a vasárnapi misén lövedéket adott át…

30. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyes társkereső csoportok tiniknek a közösségi médiában

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (NMHH) által üzemeltett jogsegélyszolgálat, az Internet Hotline felhívja a figyelmet arra, hogy a…

30. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Menczer: Von der Leyen téved vagy hazudik

Ukrajnának nem katonai, hanem diplomáciai segítségre van szüksége – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalán.

30. 09. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel már az uniós jogot is semmibe veszi

Brüsszel – az uniós alapszerződéssel és az eddigi gyakorlattal ellentétesen – az egyhangúság helyett minősített többséggel szeretne meghozni bizonyos bővítési…

30. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így nyúlná le Európa az oroszok pénzét

Jóvátételi kölcsön nyújtását javasolta Ukrajnának az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben, Ursula von der Leyen elmondása szerint a kölcsön, amelynek…

30. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Pár órán belül leállhat Amerika

Az Egyesült Államok közel került a „kormányzati leálláshoz”, miután a Kongresszus republikánus, valamint demokrata vezetői és Donald Trump elnök közötti…

30. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország ellen újabb hecckampány zajlik

Magyarország elleni hecckampány zajlik az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a bíráival kapcsolatban, ugyanis az…

30. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mit üzen Donald Trump béketerve Gázának?

A Gázai övezet „terrormentességét”, a békét vállaló Hamász-tagoknak amnesztiát, fogolycserét, minden harc leállítását és a túszok elengedését, illetve kiadását is…

30. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Nyugat Ukrajna teljes kifosztásáért harcol

Ukrajna akkor tudja megnyerni a háborút, ha Nyugat-Európából vagy Amerikából százezres nagyságrendben érkeznek harcoló csapatok a frontvonalra, de az világháborút…

29. 09. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 09. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Magyarország ukrán hírportálokat tilt be

Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők –…

29. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A nap vicce: a francia külügy szerint Moszkva vesztésre áll

Oroszország katonailag, politikailag és gazdaságilag is vesztésre áll az ukrajnai háborúban – jelentette ki Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter hétfőn Varsóban,…

29. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az EU ismét életbe lépteti a szankciókat Irán ellen

Az Európai Unió Tanácsa hétfőn bejelentette, hogy ismét életbe lépteti az Iránnal szembeni korlátozó intézkedéseket Teherán nukleáris tevékenysége miatt.

29. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb halálos fegyvertámadás a keresztények ellen

Elharapózik a fegyveres erőszak Amerikában: két ember meghalt és nyolcan súlyosan megsebesültek egy mormon imaház elleni lőfegyveres támadásban az amerikai…

29. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A liberális inkvizítorok betiltanák a Bibliát

Képzeljék el, hogy Finnországban vannak. Tudják, abban az országban, ahol a szauna a nemzeti sport, ahol minden annyira steril és…

29. 09. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 09. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Vélemény

A klímahisztéria nem tudomány

28. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij kezd teljesen megbolondulni

27. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket

Auschwitztól Gázáig: A hallgatás ára

26. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket

Kik ma az igazi fasiszták?

25. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket

„Rasszista” uniós pénzszórás

23. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.