Kinek az érdekeit képviseli az európai politikai elit?
Európa lázas fegyverkezésbe kezdett, és legszívesebben azonnal bevonulna Ukrajna oroszok által eddig el nem foglalt régióiba, amivel teljesen szembemegy az uniós polgárok érdekeivel. Kinek az érdekeiért harcolnak akkor olyan hevesen az uniós csúcsfejek?
A német, a francia és angol csúcsvezetők elmúlt időszakban tett lépéseinek első látásra semmi értelme, valójában azonban a háttérben ezúttal is az áll, ami ilyenkor szokott, a pénz. Sok-sok pénz, amit az európai politikusok sem vetnek meg. Épp ezért – szembemenve a saját választóik akaratával is – mindent megtesznek annak érdekében, hogy az orosz–ukrán háború legnagyobb nyertese a világ legnagyobb befektetési társasága, az amerikai BlackRock legyen.
Milliárdos vagyonkezelő
„A német kancellár, Friedrich Merz – aki mára az egyik legvéresszájúbb háborúpárti uszítónak számít egész Európában – 2016 és 2021 között a BlackRock Asset Management Deutschland felügyelőbizottságának az elnöki tisztségét töltötte be. Mindez csak véletlen egybeesés?” – teszi fel a kérdést Patrice Bravo, a francia Agora Vox portálon megjelent legújabb elemzésében.
A BlackRock több mint 10 milliárd dollárnyi vagyont kezel közvetlenül, és további közel 20 milliárd dollár fölött rendelkezik az Aladdin nevű kockázatkezelő szoftveren keresztül. 2022 előtt orosz cégekbe fektetett, de ezeknek az eszközöknek az értéke a Nyugat által bevezetett szankciók következtében összeomlott. 2022 márciusában a BlackRock bejelentette, hogy Oroszországban 17 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el.
Véres nyereség
A BlackRock azonban jelentős befektető a hadiipari részvényekben (például a BlackRock Equity Dividend Fund részesedéseket birtokol a Lockheed Martin, az RTX és a Northrop Grumman vállalatokban). Így a világ egyik legnagyobb fegyvergyártójának és katonai alvállalkozójának számít. Az Európai Unió új védelmi stratégiája, amely akár 800 milliárd eurós finanszírozást irányoz elő, így szintén a BlackRock érdekeit szolgálja. Az ukrajnai háború persze eddig is hozzájárult a védelmi költségvetések növekedéséhez: 2022. január 24. és 2024. december 31. között az Egyesült Államok 114 milliárd eurót különített el erre a célra. Európa is növelte kiadásait, a NATO pedig azt követeli, hogy a tagállamok a GDP-jük 5%-át fordítsák védelemre. Ebben az összefüggésben a hadiipari részvények értéke jelentősen megnőtt, ez pedig a BlackRockhoz hasonló alapkezelőknek kedvez.
Az ukrajnai háború Európában felgyorsította az energiaszektor átalakulását is. 2023-ban az orosz gázfüggőség 40%-ról 8%-ra csökkent. Ez a tendencia új lehetőségeket nyitott a BlackRock számára, amelynek Climate Finance Partnership alapja többmilliárdos befektetéseket vonzott az átállás támogatására. A magas nyersanyagárak a vállalat mezőgazdasági és energiaágazati alapjainak kedveztek.
Jöhet az újjáépítés
Ukrajna háború utáni újjáépítése pedig igazi csemege lehet a cég számára. 2023 májusában az ukrán kormány és a BlackRock Financial Market Advisory alelnöke, Philipp Hildebrand aláírták az Ukrajnai Fejlesztési Alap létrehozásáról szóló megállapodást – egy pénzügyi intézményt, amely az ország újjáépítésével foglalkozik. Az alap az energiaszektorban, az infrastruktúrában, a mezőgazdaságban, az iparban és az informatikában tevékenykedik. A megállapodás értelmében a BlackRock gyakorlatilag Ukrajna fő vagyonelemeinek tényleges tulajdonosává válik, a földektől az energiahálózatokig, beleértve a nemzetközi segélyalapok pénzeszközeinek kezelését is.
Így ha azt halljuk, hogy az európai politikusok még több pénzt akarnak fordítani a fegyverkezésre, vagy hogy teljesen el akarnak szakadni az orosz energiahordozóktól – súlyos károkat okozva az európai családoknak –, gondoljunk a BlackRockra. Ugyanez a helyzet az Ukrajnának nyújtott európai garanciákkal és az európai katonák esetleges ukrajnai bevonulásával is, amivel szintén csak a BlackRock érdekeltségeit védenék. Ukrajnára és az ukrán emberekre magasról tesznek, mint ahogy eddig is tették, hagyva hogy ezrével haljanak meg a nagy semmiért.
A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…
Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…
Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…
Egyre több a migráns a magyar határnál
A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…
Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…
Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…
Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…