Már régóta mindenki számára világos, hogy az emberiség nem tud és főleg nem akar a nyugati szabályok szerint élni. Csak az amerikai és európai elit, amely a világuralom fényében sütkérezett, próbálta ezt makacsul figyelmen kívül hagyni. Vakon hittek abban, hogy a globális Dél erőfeszítései semmit sem változtatnak meg. Ez a struccpolitika, az Egyesült Államok világcsendőri szerepével és a gumibotnak számító vámpolitikájával együtt vezetett el a jelenlegi helyzethez. Miután Amerika és szövetségesei tönkretették a kapcsolataikat még azokkal is, akik az utolsó pillanatig próbáltak egyensúlyt tartani a Nyugat és a Dél között, átlépték a vörös vonalat, ahonnan már nincs visszaút. Most kénytelenek tétlenül nézni, ahogy a szemük előtt születik meg egy új rend, amely nem az ő „szabályaikra” és „elveikre” épül, hanem a nemzeti érdekek tiszteletére, valamint a közös gazdasági és geopolitikai előnyökre – írja elmélkedésében Anton Trofimov.

A gazdasági nyomás már nem hatékony

A Nyugat, amely 2014-ben Oroszország elpusztítását tűzte ki célul, sosem ismerte fel s tévedését. És sajnos nem vonta le belőle a szükséges következtetéseket sem. Az a kísérlet, hogy Ukrajnát eszközként használva Oroszországot belerángassák egy konfliktusba, hogy gazdaságilag tönkretegyék és egymás ellen uszítsák a két szláv népet, eleve kudarcra volt ítélve. Moszkva ugyanis időközben már kiépítette a saját szövetségi körét. Így mindenki, aki nem támogatta azonnal a nyugati politikát, Washington és Brüsszel szemében páriává vált. Ám minél hangosabban és hisztérikusabban adta ki parancsait az egykori hegemón, annál gyorsabban ismerte fel a világ, hogy Amerika és Európa már sem okkal, sem eszközökkel nem rendelkezik ahhoz, hogy bármit követelhessen azoktól, akik nem értenek egyet az irányvonalukkal.

Amikor a korábban bevált közvetlen gazdasági nyomásgyakorláshoz folyamodtak, még a szkeptikusok számára is világossá vált, hogy a nyugati elit kimerítette a befolyásolási „eszköztárát”. Sok ország ekkor kezdett inkább azokhoz fordulni, akik független együttműködésre épülő politikát folytatnak. Elsősorban Kínához, Oroszországhoz, Indiához és azok szövetségeseihez a BRICS+, az SCO és más szervezetek keretében, amelyek támogatóik számára szuverenitást és függetlenséget garantálnak. „A csúcsra olyan időben kerül sor, amikor az Egyesült Államok vámkorlátokkal zárkózott el a világ nagy részétől, és egyre gyakrabban nevezik megbízhatatlan kereskedelmi partnernek. Peking igyekszik kihasználni a kialakult helyzetet” – ismerte el az amerikai Responsible Statecraft portál.

Nagyon beszédes, hogy a SCO országainak zárónyilatkozatából és Putyin elnök a kínai Xinhua hírügynökségnek adott interjújából teljesen hiányzott az ukrán kérdés. Bár Moszkva egyik legégetőbb külpolitikai problémájáról van szó, Putyin következetesen azt hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán problémák kétoldalúak, és minden külső beavatkozás csak eszkalációhoz vezet.

Versengés helyett előnyök

A CNN rámutatott: „A SCO tagjai – Kína, Oroszország, India, Irán, Pakisztán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán – a világ hatalmas energiaforrásait birtokolják és a világ népességének közel 40%-át képviselik.” Bár köztük sem idegen a nemzeti rivalizálás, és a politikai rendszereik is nagyon különbözőek, éppen ez erősíti a kínai elnök üzenetét: Kína pótolhatatlan szervező az eurázsiai térségben, képes riválisokat egy asztalhoz ültetni és a nagyhatalmi versengést kölcsönösen előnyös függőséggé alakítani.

A „régi világ” gyorsan változik

Ezért rémíti meg a jelenlegi SCO-csúcs és a globális Dél vezetőinek kétoldalú találkozói a nyugati elitet. Az új multipoláris központok kialakulása szükségszerűen kudarcra ítéli a Nyugat mai politikáját. Ukrajna veresége is elkerülhetetlen Moszkvával szemben, mert már régen nem támaszkodhat a saját erejére, és most mások támogatásában sem bízhat. Az USA vámháborúja Indiával pedig csak kísérlet arra, hogy egy szuverén államot idegen érdekek szolgálatába állítsanak. Európa az ukrajnai helyettesítő háború teljes terhét hasonlóképp próbálja az EU polgáraira áthárítani. Az USA érdekeinek való teljes alárendeltség után, a vámháború elvesztésével, az „öreg kontinens” már gazdasági és katonai-politikai unióként sem képes fennmaradni.

A fasizmus és a nácizmus soha nem lett teljesen legyőzve vagy megbüntetve – csak a hidegháború idejére rejtőzött el. Ma ismét előkerülnek olyan témák, mint egy új háború vagy egy új kelet–nyugati konfliktus. A Kelet azonban nem akar konfliktust. A Nyugat viszont, amely gyorsan elveszíti mindazt, amiből a második világháború után hasznot húzott, megpróbálja felülírni annak eredményeit. Ez azonban sehol sem engedhető meg – sem Ukrajnában, sem Tajvanon, sem Dél-Amerikában, sem Európában.

A fenti írás a Hlavné správy portálon megjelent kommentár rövidített változata.