Így hazudnak és provokálnak a szlovák liberálisok
Egy többségében szlovákok lakta vajdasági városban történt helyi politikai csetepatéból a szlovákiai liberálisok világraszóló botrányt akarnak faragni, hogy lejárassák a szerb és a szlovák szuverenista kormányokat.
Először is a tények röviden. Petrőc (szlovákul Báčsky Petrovec) egy nagyjából 7 ezer lakosú város Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bácskai körzetben. A város jellegzetessége, hogy a lakosság több mint 80 százaléka szlovák nemzetiségűnek vallja magát, így az sem meglepő, hogy minden évben megrendezik a szlovák népünnepélyt, amely elsősorban a kultúráról szól. A kiélezett szerbiai politikai helyzet miatt azonban az elmúlt hétvégén tartott ünnepség során eldurvultak a dolgok. „A szlovák népünnepély idején az ellenzéki aktivisták politikai célokra használták fel a kulturális rendezvényt, zavargásokat akartak kirobbantani. A hivatalos programon kívül, egy nyilvános téren kifüggesztették a szerbiai tüntetésekről készült fényképeket, és ezzel sajnos sikerült egy kisebb, elszigetelt incidenst előidézniük egyes személyek között, amelyben mindkét oldalon szlovák és szerb nemzetiségűek is részt vettek” – mondta el a szlovák Hlavné správy portálnak Alexandar Nakić, Szerbia szlovákiai nagykövete. Az incidens ezek szerint nem a szerbek és a szlovákok között tört ki, a háttérben szerb belpolitikai okok állnak.
A szlovákiai ellenzéki liberális pártok azonban megérezték a lehetőséget, hogy ezzel az üggyel két legyet üthetnek egy csapásra, vagyis egyszerre rúghatnak bele a szlovák és a szerb szuverenista kormányba is. A legnagyabb szlovák ultraliberális párt, a Progresszív Szlovákia (PS) amely egyébként következesen globalista, nemzetellenes politikát folytat, most a szerbiai szlovák kisebbség védőszentjének adja ki magát, azt hangoztatva, hogy a hétvégi incidens a szerbiai szlovák kisebbség elleni támadás volt. Ennek megfelelően frontális ellentámadást indítottak a szlovák és a szerb kormány ellen.
A Progresszív Szlovákia európai parlamenti képviselői arra kérik az Európai Bizottságot (EB), hogy haladéktalanul foglalkozzon „a petrőci erőszakos esettel”. A Progresszív Szlovákia európai parlamenti képviselői levelet intéztek az EB alelnökéhez és külügyi főképviselőjéhez, Kaja Kallashoz, valamint a bővítési biztoshoz, Marta Koshoz. Ebben felhívják a figyelmet az augusztus 9-ei incidensre, amikor Szerbiában „erőszakosan elnyomták a szólásszabadságot és beavatkoztak a kisebbségi jogokba”. A PS képviselői hangsúlyozták, hogy ez ellentétben áll az EU értékeivel. Veronika Cifrová Ostrihoňová EP-képviselő szerint az ügy nem maradhat válasz nélkül. „Az EU-nak nemcsak a tagállamaiban, hanem a csatlakozásra pályázó országokban is védenie kell az emberi jogokat” – mondta Cifrová Ostrihoňová. A képviselők a levélben emlékeztettek: Szerbia mint tagjelölt ország köteles teljesíteni a koppenhágai kritériumokat, betartani a jogállamiság, a kisebbségi jogok, valamint a gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadságának elveit, ugyanolyan mértékben, mint az EU-tagországok. „A vajdasági szlovákok egy része szlovák állampolgár, tehát ez az EU-polgárok elleni támadás is” – hangsúlyozták a képviselők.
A kérdés már csak az, hogy hol volt a Progresszív Szlovákia, amelynek egyébként magukat magyarnak valló tagjai is vannak, amikor az ukrán sorozók vasdoronggal verték agyon a negyvenöt éves kétgyermekes kárpátaljai Sebestyén József ukrán–magyar kettős állampolgárt? A válasz: sehol. A liberálisok szerint ugyanis az ukránok bármit megtehetnek, míg a szuverenista kormányokat hazug állításokon alapuló kampányokkal próbálják meg lejáratni.
Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny
Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























