Természetesen egyik csoport sem teljesen homogén tömeg, a szlovákiai ellenzék, és különösen a progresszívek választói azonban feltűnően közös tüneteket mutatnak: fanatikusként hirdetik a liberális értékeket, amelyek szerintük nem képezhetik vita tárgyát, és közös vonásuk az is, hogy előszeretettel olvassák a „vörös napilapokat” (Szlovákiában a logóik színe miatt így nevezik a három legismertebb ultraliberális lapot, ezek a Denník N, a Sme és az Aktuality – szerk. megj.).

Progresszív agymosás

Az olyan típusú média fogyasztói, mint amilyen a Denník N, a Sme vagy az Aktuality, teljesen bezárkóznak a saját buborékjukba. Ott egyetlen helyes világnézet létezik: az LMBTQ+ ügyeket határok és korlátok nélkül terjeszteni kell (mert állítólag az emberi jogokat és kisebbségi jogokat érintik), minden nemzetbarát dolog elavult, tehát nemkívánatos, Oroszország megtámadta Ukrajnát, mert őrült imperialista (és tovább akar vonulni a NATO-országok felé!), a meggyilkolt szlovák újságíró, Ján Kuciak nemzeti hős volt, és az Európai Unió megkérdőjelezhetetlen – függetlenül attól, hogy azt épp egy olyan személy vezeti-e, aki érintett egy SMS-es vakcinabeszerzési botrányban vagy sem.

A liberális tábor szavazói gyakran egyetemi végzettséggel rendelkeznek, városi típusok, akik átlag feletti fizetést kapnak, mivel multicégeknél dolgoznak, és nyíltan, alapvetően elutasítják Szlovákia bármilyen közeledését Oroszországhoz. Vannak statisztikák, amelyek ezt alátámasztják. De vajon egy ilyen háttér automatikusan garantálja a jól informált választást?

Buborékban élnek

Elárulok még egy közös nevezőt ebben a csoportban: a gyengeség. Egyszerűen: gyengeség. Mire gondolok? Ez világosan megmutatkozik a trencséni Pohoda fesztiválon (a magyarországi Sziget fesztivál szlovákiai megfelelője – szerk. megj.), amely egyfajta liberális hangyaboly. Tudták, hogy ma már nem is a zene miatt járnak oda? Igen, vannak még színpadi „húzónevek”, de maguk a látogatók is azt mondják, hogy azért foglalják le erre a hétvégét, mert ott jól és biztonságban érzik magukat. Mintha otthon lennének, úgymond. Egy kis sci-fi-utópia, ahol mindenki egy nagy család. Találkozhattak például kedvenc szlogenjeikkel is, mint a „Stand with Ukraine” (Állj ki Ukrajna mellett!), vagy akár megállhattak a Békét Ukrajnának kezdeményezés sátra előtt, ahol mellesleg izraeli zászlók is voltak…

A Pohoda fesztivál „nyugodt légköre” mindenkinek szól – de csak azoknak, akik ugyanazt gondolják. Ebből a szempontból a rendezvény tulajdonképpen totalitárius jellegű. Azért mész oda, hogy megerősítést nyerj a saját buborékodban. Nem azért, hogy kritikus álláspontot vegyél fel bármelyik kulcskérdéssel kapcsolatban! Mert akkor azonnal diszkvalifikálnak.

Agresszív kommunikáció

Ezek az emberek nem képesek asszertív kommunikációra. Ezt támasztják alá az online hozzászólásaik az ellenzéki politikusok vagy kormányellenes médiumok posztjai alatt. Nem egyszer próbáltam – pusztán kísérletképpen – felhívni a figyelmüket, hogy az orosz egy „s”-sel írandó (mert most az a trend, hogy „oroSSz”-nak írják…). Látniuk kellett volna azt a lavinát, ami akkor elindult! Mert ez a buborék nem akar komoly vitát folytatni és tárgyilagos fogalmakat használni. Őket az érzelmek vezérlik, amelyeket le kell vezetniük – és erre használják a politikai témákat. Mert ma ez a divat – a kisemberek nagy szavakat akarnak használni. Valahol ki kell önteniük a kormánykoalícióval szembeni gyűlöletüket.

Elpuhult férfiak

Az ellenzéki szavazókra jellemző még a Nyugat feminin irányvonalával való azonosulás is. Lehet, hogy ez sztereotip elképzelés, de a sztereotípiák azért alakulnak ki, mert egy minta újra és újra megismétlődik: Egy srác szűk, csíkos pólóban, rövidnadrágban, kalappal a fején és vastag keretes szemüvegben támaszkodik a dizájnos „bringájára.” Régen egy nő rá sem nézett volna, ma ez az elvárás, ha valaki be akar illeszkedni ezekbe a körökbe. Kifelé „gyengéd emberként” kell megnyilvánulnod – még ha ez egyáltalán nem férfias is. És nem, nem fogom dicsőíteni az olyan mérgező férfiasságot, mint a Tate fivéreké, akik mostanában kétes randit folytattak a szlovák kormánypárt, a Smer fiatal képviselőivel. A férfiasságnak létezik egészséges középútja is. A liberális feminizmus azonban nem ismer normalitást – csak szélsőségeket. Vagy gyengéd vagy, vagy mérgező. Az arany középút nem elfogadható.

A fent említett tényezők (és nyilván önök is tudnának még többet hozzátenni) alapján meg vagyok győződve arról, hogy a liberalizmust, a progresszivizmust és a jelenlegi feminizmushullámot szélsőséges ideológiáknak kellene tekintenünk, és így is kellene róluk beszélnünk.