Orbán Balázs: a neoliberális világrendnek befellegzett
A neoliberális világrendnek vége van, nem hozta el a beígért békét és prosperitást, most már nemcsak Magyarország, hanem sok más állam a szuverenitás, hagyományos értékek, kereszténydemokrácia felé fordulva keresi boldogulását – hangoztatta Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója Tusnádfürdőn.
A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nyitónapján, a nemzetközi világrend változásáról rendezett pódiumbeszélgetésen Orbán Balázs felidézte: nagy botrányt kavart, de végül is „próféciának” bizonyult a magyar miniszterelnök 11 évvel ezelőtti tusványosi beszéde, amelyben rámutatott, hogy a demokrácia nemcsak a domináns liberális, progresszív, globális ideológiára épülhet. Mint mondta: azt még a kutatók sem tudják, hogy „kinek a képére” alakul majd az új világrend: egyesek unipoláris – az Egyesült Államok vagy Kína vezette – világrendre számítanak, mások két, vagy többpólusúra, de olyan kutatók is vannak, akik egyenesen a káosz korszakát valószínűsítik. Orbán Balázs szerint nyilván a politikai döntéshozók sem tudják, mi következik de az biztos, hogy lesz egy átállási, átmeneti korszak, amely akár évtizedekig is eltarthat.
Úgy értékelte, a globális világrendszerváltás időszaka különösen veszélyes, akkor ha olyan politikusok kerülnek döntéshozói helyzetbe, akik rosszul menedzselik az átmenetet, amivel nemcsak a saját országuk sikerét veszélyeztetik, hanem a rossz politikai menedzsment miatt a harmadik világháború is kitörhet. Ezt pedig mindenképpen el kell kerülni – hangsúlyozta. A politikai igazgató olyan nemzetközi együttműködést szorgalmazott, amelyben az egymással versengő – és ugyanakkor egymással is kereskedő – nagyhatalmak nem kényszerítik a többi országot arra, hogy felsorakozzanak mögéjük.
Magyarországnak ma már megvan a képessége arra, hogy jó kapcsolatot tartson fenn az Egyesült Államokkal és Kínával is, de ez húsz éve még nem így volt. Szerinte veszélyes, de lehetőségekkel teli világban élünk, és akár olyan helyzet is kialakítható, amelyben a globális és regionális hatalmi központok is elősegítik a magyarok sikerességét: erre épül a magyar konnektivitási stratégia – hangoztatta a miniszterelnök politikai igazgatója.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























