A balliberális elit folytatja támadásait a konzervatív erők ellen
A balliberális elit újra támadásba lendült azok ellen, akik kiállnak Európa határainak védelméért – figyelmeztet Lajkó Fanni jogász, az Alapjogokért Központ elemzője, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja legújabb Facebook-bejegyzésében.
„Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője ellen ismét eljárás indul – több mint 30 bírósági meghallgatás után – csak azért, mert megvédte Olaszország határait az illegális migrációval szemben. Magyarországot tavaly 200 millió euróra + napi 1 millió eurós bírságra ítélték, amiért nem engedelmeskedik a brüsszeli migrációs diktátumnak, és továbbra is megvédi saját határait. Ez nem más, mint politikai bosszú. Brüsszel megbünteti azokat, akik nemet mondanak a tömeges migrációra, és megvédik saját nemzeti közösségeiket” – hívja fel a figyelmet a bejegyzésében Lajkó Fanni.
Szerinte azonban nem hátrálnak meg. „Magyarország továbbra is kiáll a határvédelem és a nemzeti szuverenitás mellett, még akkor is, ha kívülről és belülről is folyamatos a nyomás. A Tisza Párt megjelenésével Brüsszel talált egy hazai szereplőt, aki belülről próbálja bomlasztani a nemzeti álláspontot, és érvényesíteni a brüsszeli akaratot. De Európa-szerte egyre több patrióta erő emelkedik fel, a patrióták kora pedig elkezdődött” – tette hozzá.
Lajkó Fanni elmondta, hogy e hét elején Rómában a Patriots for Freedom konferenciasorozat keretében az Alapjogokért Központ és a Patrióták Európáért Alapítvány szervezésében került sor a második állomásra, ahol a migráció kérdését járták körbe. A rendezvényen több országból érkeztek európai parlamenti és nemzeti parlamenti képviselők, kutatók, szakértők és fiatal vezetők – egy közös ügyért: Európa határainak és kulturális identitásának megvédéséért.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























