LEGOLVASOTTABB











Kapu Tibor elindult hazafelé az űrállomásról. Mi vár rá az elkövetkező órákban?

Levált az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar idő szerint hétfőn 13 óra 15 perckor a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), hogy megkezdje útját a Föld felé.

Érdeklődők nézik a kivetítőn a SpaceX Dragon űrkapszula leválását a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a budapesti HUNIVERZUM Élményközpontban július 14-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
❚❚

Az Axiom-4 küldetés tagjai 18 nap után hagyták el a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetét, a Grace névre keresztelt űrkapszula zsilipajtaját magyar idő szerint 11 óra 7 perckor csukták be, hogy megkezdjék a leváláshoz szükséges előkészületeket. A HUNOR program tájékoztatása szerint a SpaceX Dragon űrkapszula automatikusan vált le a 400 kilométeres magasságban keringő ISS-ről. Miután az űrhajó és az állomás közötti fizikai és elektromos kapcsolatokat megszüntették, a dokkolóreteszek kioldottak és a kapszula manőverező fúvókáinak segítségével távolodott el lassan az állomástól.

A Dragon ezután önállóan kering a Föld körül, folyamatosan ereszkedve a lehető legalacsonyabb magasságra, hogy az úgynevezett deorbit return, azaz a tényleges visszatérés folyamatát megkezdje. Ez az időszak lehetőséget ad a visszatérés előtti rendszerek végső ellenőrzésére és az optimális leszállóhelyhez való igazodásra.

A tényleges visszatérés a pályaelhagyó manőverrel kezdődik. A Crew Dragon fő hajtóműveit a haladási iránnyal ellentétesen gyújtják be 10-15 percen át. Ez csökkenti az űrhajó sebességét annyira, hogy a Föld gravitációja „lehúzza” a légkör felé. Ezt követően már nincs visszaút, innen a kapszula megállíthatatlanul süllyed a bolygó felszíne felé.

A kapszula hátsó, úgynevezett „csomagtartója”, amely napelemeket és hűtőradiátorokat tartalmaz – leválik, és a légkörben megsemmisül. Csak a személyszállító egység tér vissza a Földre, amelynek alján található a kritikus hőpajzs.

Az űrkapszula körülbelül 120 kilométeres magasságban lép majd be a légkörbe, óránkénti mintegy 27 ezer kilométeres sebességgel. A levegőmolekulákkal való súrlódás miatt körülötte plazmaréteg alakul ki, a hőmérséklet akár 2000 Celsius-fokra is emelkedhet. A Dragon PICA hőpajzsa az anyag elégésével vezeti el a hőt – így védi az űrhajósokat. Ebben a szakaszban a kommunikáció rövid időre megszakad.

Amint a kapszula lelassul és sűrűbb légrétegekbe ér, körülbelül 5,5 kilométeres magasságban, mintegy 4 perccel a vízbe érkezés, a splashdown előtt két kisebb stabilizáló ernyő nyílik ki. Ezek segítenek irányban tartani és lassítani a járművet. Utána 1,8 kilométeres magasságban négy nagyméretű főernyő nyílik ki. Ezek biztosítják a „puha” ereszkedést, óránkénti 25-30 kilométeres sebességre lassítva a kapszulát. A Dragon űrkapszula a jelenlegi tervek szerint kedden 11 óra 31 perckor landol Kalifornia partjainál.

A SpaceX egyik mentőhajója a landolási zónában várakozik. Gyorsnaszádok közelítik meg a kapszulát, ahol először a légköri és mérgező gázokra vonatkozó biztonsági méréseket végzik el. Utána a kapszulát daruval emelik a mentőhajó fedélzetére. Az űrhajósokat az orvosi egység segíti ki, majd rögtön megkezdődnek az első egészségügyi vizsgálatok: figyelik például a vérnyomást, egyensúlyt, szédülést, izomerőcsökkenést. A legénységet helikopter viszi partra, ahonnan repülővel szállítják tovább őket a NASA houstoni Johnson Űrközpontjába.

Az Axiom-4 küldetésben résztvevő asztronautákra – Kapu Tibor mellett az amerikai Peggy Whitsonra, az indiai Shubhanshu Shuklára és a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewskire – további egészségügyi megfigyelés vár. Bár az összesen 20 napos misszió rövidnek számít, az űrhajósok számára fizikai rehabilitációra és fokozatos terhelésre van szükség, pihenés és mozgásterápia segíti a teljes visszaállást.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.