Fontos figyelmeztetés: így verik át a fiatalokat az interneten
Jóllehet a 16–29 éves korosztály nagyon sok időt tölt internetezéssel, online játékokkal, és a közösségi média felületeken, az ESET társaság kiberbiztonsági elemzése szerint sokan nincsnek tisztában a rájuk leselkedő veszélyekkel, biztonsági kockázatokkal. Mire kellene odafigyelnünk?
Ezt támasztja alá az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET felmérése, amely szerint az összes válaszadó negyede nem fél egy esetleges kibertámadástól, ezen belül pedig minden második 16–29 év közötti fiatal azt mondta, hogy nem tart semmilyen internetes veszélytől. Ugyanígy ebben a korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak védelmi programot, mert úgy gondolják, hogy saját maguk is ki tudják szűrni a gyanús dolgokat.
A közlemény szerint ugyanakkor a ESET kiberbiztonsági szakértői azt tapasztalják, hogy a fiatalok biztonságát veszélyeztető csalások egyre kifinomultabbak. Egy 15 éves fiú például egy „ingyenes játék” bővítményét töltötte le, de vele együtt egy zsarolóvírust is, ami titkosította a családi fotókat. Egy kamaszlánnyal egy ismeretlen fiú kezdett el levelezni a közösségi médiában, majd hamarosan pénzt és intim képeket követelt. Volt, aki egy leárazott cipőt rendelt egy hirdetés alapján, de a cipő nem érkezett meg, és a pénzt sem kapta vissza.
Az ESET egy korábbi kutatása szerint a válaszadók majdnem fele esett már áldozatul valamiféle online csalásnak vagy támadásnak, 13 százalékuktól jelszót, fiókot loptak el, és ugyanennyien vannak azok is, akik vírusnak estek áldozatul, 11 százalékuknak pedig anyagi kára is volt.
A szakértők szerint a támadók gyakran hamis weboldalak és üzenetek segítségével próbálnak meg személyes információkat kicsalni a fiataloktól, sőt, a megszokott webáruházakat is megfertőzhetik olyan kártékony kódokkal, hogy elég egy látogatás az oldalon és már el is lopták a felhasználó adatait.
Gyakori az is, hogy igazinak látszó, hamis számla érkezik mobiltelefon vagy más előfizetésről, ahol azonban a link adathalász oldalra vezet. A zsarolóvírusokkal a pótolhatatlan digitális értékeket, a saját készítésű dokumentumokat veszélyeztetik, míg az észrevétlenül települő rejtett kártevőkkel nemcsak titkosíthatják a fájlokat, ellophatják az adatokat, hanem az eszközt is használhatatlanná tehetik.
A szakértők tapasztalati szerint a bűnözők leginkább ott jelennek meg, ahol a fiatal falhasználók a legtöbb időt töltik: a csaló nyereményjátékok, a hírességek nevével visszaélő posztok vagy megtévesztő üzenetek adatlopást vagy kártékony szoftverek letöltését eredményezhetik. Hasonlóan veszélyesek az álprofilos kapcsolatok, a romantikusnak tűnő, idegenektől érkező ismerkedős megkeresések sokszor érzelmi manipulációhoz, zsaroláshoz vezetnek, mivel a tizenévesek könnyebben elhiszik például az őket dicsérő üzeneteket: a csaló pedig sok esetben olyan személynek adja ki magát, akit a kamaszok többsége vonzónak talál.
Csizmazia-Darab Istvánt, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact Kft. kiberbiztonsági szakértője a csalások és adatlopások megelőzéséről elmondta, az egyik legfontosabb, hogy a fiatalok ne osszanak meg beazonosítható személyes adatokat az interneten és ne használjanak a valódi nevükre utaló felhasználónevet sem. Válasszanak mindenhol erős, egyedi jelszavakat, sőt még inkább jelmondatokat, lehetőleg kétfaktoros hitelesítéssel védve, amelyeket jelszószéfben tárolnak, illetve az interneten használjanak virtuális, költési limitű kártyát, amin nincs rajta a teljes zsebpénzük, ösztöndíjuk és nyári keresetük. Védjék a webkamerájukat is, amikor nem használják, takarják le, és olyan védelmi szoftvert használjanak, amely figyelmeztet az illetéktelen hozzáférési kísérletekre.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























