Orbán Balázs: Magyarország jólétét akkor is meg kell őrizni, ha jön egy világégés
„A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, aminek több látható jele is van. Ide tartozik, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, hogy egyre több a háborús konfliktus, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része” – figyelmeztet Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója. Hogyan kellene ezekre reagálnunk?
Orbán Balázs a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar budapesti oklevélátadó és doktoravató ünnepségén pénteken elmondta: „A válasz nem a félelem, nem a sodródás, hanem a józan, higgadt felkészülés”. Úgy folytatta: a történelem most „nemcsak kérdez, hanem vizsgáztat is, és az kap jelest, aki kimarad egy forrongó világ konfliktusaiból”. A politikai igazgató szerint az állam működtetése előrelátást, felelősséget és erkölcsi tartás igényel. „Magyarország békéjét, biztonságát és jólétét akkor is meg kell őrizni, ha jön egy világégés” – állítja Orbán, aki szerint ennek öt alapelve van. „Az egyik, hogy legyünk kiszámíthatóak, de ne kiszolgáltatottak. A külkapcsolatainkat a realizmus és a nemzeti érdek motiválja. A második, hogy legyen erőnk, de ne mások ellen, hanem a magunk védelmére. A harmadik elv, hogy készüljünk fel minden válságra” – sorolta Orbán Balázs, aki fontosnak nevezte azt is, hogy fektessünk a tudásba és az emberekbe, mert a legnagyobb erőforrás a közösség. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy Magyarország GDP-arányosan a legtöbbet költi a felsőoktatásra és a családtámogatásra az unión belül. Ötödik alapelvként a politikai igazgató azt emelte ki, hogy legyen hosszú távú, nemzedékeken átívelő stratégiája az országnak. „Egy ország jövője múlik azon, sikerül-e továbbadnunk, hogy miért éri meg hinni, kötődni, szolgálni a hazát” – mondta a végzetteknek Orbán Balázs.
Nem tetszett neki a szivárványos zászló: kirúgta őt a pozsonyi Volkswagen
A Volkswagen Slovakia pozsonyi autógyár vezérigazgatója, Wolfram Kirchert visszautasította a találkozót a vezető szlovák kormánypárt, a Smer EP-képviselőivel, Ľuboš Blahával…
Orbán Balázs: Magyarország jólétét akkor is meg kell őrizni, ha jön egy világégés
„A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, aminek több látható jele is van. Ide tartozik, hogy másfélszer annyit költ a…
Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor
Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós – közölte a HUNOR – Magyar űrhajós Program a Facebook-oldalán.
Hatalmas botrány fenyeget a Sziget Fesztiválon a miniszter szerint
Antiszemita gyűlöletbeszédnek a Szigeten sincs helye – írta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken közzétett Facebook-posztjában. „Ma levelet…
Orbán megakadályozná a közös uniós hitelt Ukrajna finanszírozására
Nem szabad közös uniós hitelt felvenni Ukrajna finanszírozására, „ezt én a végsőkig ellenezni fogom” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a…
Kétgyermekes apa volt a kényszersorozás következtében elhunyt magyar férfi
Negyvenöt éves kétgyermekes apa volt az a beregszászi magyar férfi, aki ukrán sorozótisztek bántalmazása után halt meg – hangzott el…
Ukrán toborzók vasdoronggal verték a magyar állampolgárt, aki később meghalt
Berendelték Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek úgy megvertek egy magyar férfit kényszersorozás közben Kárpátalján, hogy később belehalt sérüléseibe –…
Újra migránsok ezrei ostromolják a magyar határt
Afgánok, egyiptomiak, szudániak és fekete-afrikaiak tömegei ostromolják a magyar határt – közölte Bakondi György, a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön…
Nem csak a nyugdíjasoknak jár majd az élelmiszerutalvány
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák – közölte Kósa…