Zelenszkij és Weber parancsba adta a Tiszának Leyen megvédését
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke parancsba adta a Tisza Pártnak, hogy Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét meg kell védeni – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán a Facebook-oldalán.
Menczer Tamás azt írta: Zelenszkij aggódik, Brüsszelben Ursula von der Leyen sorsáról döntenek. „Zelenszkij és Weber parancsba adta a Tisza Pártnak, hogy von der Leyent meg kell védeni. Magyar Péter a parancsot végre fogja hajtani” – fogalmazott a politikus. Úgy folytatta, hogy Leyen amit lehetett, elrontott, ha megbukna, esélyünk lenne a békére, mindenkinek jobb lenne. „Kivéve persze Zelenszkijt, Webert és Magyar Pétert” – írta Menczer Tamás.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése hétfőn az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott vitát, amelyet Gheorghe Piperea román EP-képviselő nyújtott be azt kifogásolva, hogy Leyen titkos SMS-üzeneteket váltott a Pfizer gyógyszercég vezérével a koronavírus elleni oltásokkal kapcsolatban, és állítása szerint szerződéses visszaélések történtek. A bizottság elnöke SMS-ben egyeztetett 35 milliárd euró közpénzről – közbeszerzési eljárás nélkül, mandátum nélkül, átláthatóság nélkül, amit az Európai Unió Bírósága is megerősített. Az Európai Parlament (EP) csütörtökön szavaz Ursula von der Leyen további sorsáról.
Már nem szabadna hason csúsznunk Brüsszel előtt
Védeni kell a szuverenitásunkat, és harcolni azért, hogy az EU a mi Európánk is legyen. Nem kérünk az elnyomó európai…
Fontos figyelmeztetés a Balatonra készülőknek
Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a…
Hétfőtől búcsút inthetünk a Keleti pályaudvarnak
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó…
Budapest és Pozsony együtt fordult Brüsszelhez az ukránok miatt
Rövid időn belül harmadszor is ukrán támadás érte a Magyarország és Szlovákia ellátása szempontjából is kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, ezért…
Egyre több migráns ostromolja a déli határt
Megugrott a magyar határra nehezedő migrációs nyomás, mivel a szerb rendőri erőket a magyar határ közeléből átirányították más feladatra, ezért…
Ukrán provokáció: újra leállt a Barátság kőolajvezeték
Újabb ukrán támadás érte a Barátság kőolajvezetéket, ismét leállt a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába.