Az Európai Bizottság a liberális médiaterror élharcosa
Az Európai Bizottság a szavak szintjén ugyan támogatja a szólás- és médiaszabadságot, valójában azonban a liberális médiaterror legvadabb védelmezője. Míg a liberális médiát eurómilliárdokkal támogatja, mindent megtesz a konzervatív újságírók elhallgattatásáért.
„A médiapluralizmus és a médiaszabadság védelme, a független média és újságírók támogatása az Európai Bizottság kiemelt prioritásai közé tartozik, ezért az európai médiaszabadságról szóló uniós jogszabály (EMFA) gyors és hatékony végrehajtása kulcsfontosságú e célok elérésében” – mondta fel egy szuszra a hivatalos brüsszeli propagandát Maria Luís Albuquerque uniós biztos kedden Strasbourgban az MTI tudósítása szerint. Az Európai Parlamentnek a vonatkozó jogszabályról szóló plenáris vitájában a biztos hangsúlyozta: „az erős és független média elengedhetetlen ahhoz, hogy az állampolgárok tájékozódhassanak, és demokráciáink működőképesek maradjanak”.
Ezzel szemben mi a szomorú uniós valóság? Ezt már Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő felszólalásából tudhattuk meg, aki elmondta: „ha az EP-ben médiaszabadságról szól a vita, az valójában a liberális és baloldali vélemények monopóliumának a védelméről szól”. Mint fogalmazott, „Brüsszel csak liberális médiumokat finanszíroz, és ezek a szerződések nem nyilvánosak”. Dömötör példaként említette, hogy ha Lengyelországban jobboldali médiumok ellehetetlenítéséről van szó, azt az unió figyelmen kívül hagyja. Emellett felhívta a figyelmet, hogy jobboldali újságírókat gyakran akadályoznak abban, hogy beléphessenek az EP-be, például regisztrációjuk elhúzásával. A képviselő súlyos problémának nevezte az uniós tényellenőrzési rendszer bővítését is, amely szerinte cenzúrarendszer kiépítését szolgálja a tényellenőrzés álcája alatt. Mint mondta az Európai Bizottság jelenleg több mint 50 ilyen csoportot támogat pénzügyileg, és zárt ajtók mögött még bőkezűbb finanszírozást ígért számukra. „Ez nemcsak a véleményszabadságot torzítja, hanem a választói akaratot is semmibe veszi” – mondta Dömötör, hozzátéve: a civil szervezetekhez kötődő szerződésekhez hasonlóan ezeknek az együttműködéseknek is teljes körű nyilvánosságot kell kapniuk.
Az uniós „médiaszabadság” visszáságait tárta fel e heti jelentésében a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal is, beazonosítva azokat a brüsszeli „aranyásókat”, akik a legtöbb pénzhez jutottak az Európai Bizottságtól. „1479 olyan magyarországi kedvezményezettet azonosított be a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amely részt vett az Európai Bizottság által közvetlenül finanszírozott projektekben. Ebből mintegy 500 olyan szervezetet vizsgál a hivatal, amelynél felmerül a gyanú, hogy Brüsszel valójában politikai tevékenységet finanszíroz” – derül ki a jelentésből. Kik kapták a legtöbb pénzt az Európai Bizottságtól? Nos, talán nem meglepő, hogy a legnagyobb – milliárdos – támogatást Soros György magánegyeteme, a CEU vehette fel, és hasonló összeget kapott több olyan álcivil szervezet is, amely rendre belerúg a magyar kormányba. Több száz milliós összegeket kapott azonban a legvadabb ellenzéki portálnak számító 444.hu kiadója is, de nem feledkeztek meg a migránsokat segítő egyesületekről és az ellenzéki politikai agytrösztökről sem, amelyek ontják a kétesebbnél kétesebb elemzéseket a kormány lejáratása érdekében. A Szuverenitásvédelmi Hivatal egyébként már tavasszal megkezdte az Európai Bizottság által finanszírozott politikai nyomásgyakorló hálózat feltárását, azonosítva a legfontosabb brüsszeli alapokat, amelyeken keresztül nagy mennyiségben áramlik a közpénz olyan szervezetekhez, melyek valódi célja Magyarország politikai befolyásolása és a kormány lejáratása.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























