Megkezdődött a Fico elleni merénylettel vádolt Juraj Cintula pere
Ma kezdődött a bírósági tárgyalás a Besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon Juraj Cintula ügyében, aki a szlovákiai Nyitrabányán (Handlová) tavaly rálőtt Robert Fico miniszterelnökre.
A vádlottat fegyveres kísérettel vezették elő az előzetes letartóztatásból. Érkezésekor, a sajtó jelenlétében azt kiáltotta: „Éljen a demokrácia!” Robert Fico, aki az ügyben sértettként szerepel, nincs jelen a tárgyaláson.
A vádlott nem nyilatkozott arról, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja-e magát, és megtagadta a vallomástételt. Cintula védője korábban indítványozta az ügyészségnél, hogy egyezzenek meg a bűnösség beismeréséről és a büntetésről, amely alapján az ügyfele 12 év börtönbüntetést kapott volna. Az ügyészség azonban ezt az indítványt elutasította, mivel a tett jogi a minősítése alapján terrortámadásnak számít.
A Szlovák Főügyészség súlyos bűncselekményekkel foglalkozó osztályának ügyésze idén márciusban emelt vádat Juraj Cintula ellen különösen súlyos terrortámadás bűntette miatt a Specializált Büntetőbíróságon.
Cintula tavaly május 15-én lőtte meg Robert Fico (Smer) miniszterelnököt Nyitrabányán. A nyomozóhatóságok szerint Cintula a város kultúrháza előtt támadt rá a miniszterelnökre, ahol akkor a kormány ülésezett. Az incidens akkor történt, amikor a miniszterelnök az összegyűlt tömeget üdvözölte.
Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny
Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























