Hétfői szupervihar: erre ügyeljenek, akiknek ma utazniuk kell
A hétfői heves vihar az összes magyarországi közlekedési eszközt és pályát érintette: a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, de emberi egészségben nem esett kár – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
A miniszter a MÁV-Volán csoport Haváriaközpontjából bejelentkezve közölte: 2025. július 7. valószínűleg a MÁV történetének egyik legnehezebb napja, hiszen soha nem látott vihar tarolta le először Nyugat-Magyarországot, majd néhány órával később pedig Kelet-Magyarországot.
Lázár János a vihar hatásaival kapcsolatban a legfontosabbnak azt nevezte, hogy emberi egészségben ezeken a közlekedési vonalakon nem esett kár. Hozzátette: minden közlekedési eszközt és pályát érintette a baj, tehát a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, „és jelen pillanatban Magyarországon nincs olyan vasúti fővonal, amelyet kár ne ért volna, elsősorban fák dőltek a vasúti pályára, leszakítva, szétszaggatva a villamos áramhálózatot és ezzel lehetetlenné téve a közlekedést”.
A miniszter elmondta, hogy a vasúti közlekedés helyreállítása akár napokat is igénybe vehet, ezért mindenkitől türelmet és megértést kért. Hozzátette: mielőtt kedden bárki elindul bárhová, akár dolgozni, akár pihenni, tájékozódjon arról, hogy milyen eszközzel juthat célba.
„Tekintettel arra, hogy a MÁV és a Volán-csoport összevonása megtörtént, ezért az összes rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottuk. Jelen pillanatban már több mint 200 autóbusz segíti a MÁV-os közlekedést az országban” – hangsúlyozta Lázár János. Hozzátette: berendelték az összes hadra fogható emberüket is, „a buszsofőröket, mozdonyvezetőket is, mindazokat, akik segíteni tudnak a bajban annak érdekében, hogy felszabaduljon minél hamarabb minden vonal a zárás, a kizárás és a korlátozások alól”. Beszámolt arról, hogy a fővonalakon zajlik az akadályok elhárítása, „ez élvez abszolút prioritást”.
Lázár János köszönetet mondott minden utasnak az eddigi türelmét. „Senkit nem hagyunk el, senkit nem hagyunk az út szélén, senkit nem hagyunk bajban, mindenkit el fogunk szállítani. Ehhez azonban türelemre és együttműködésre van szükség” – jelentette ki a miniszter. Közlése szerin a MÁV-Volán Csoport munkatársai „harcolnak, küzdenek, hogy a közlekedést megpróbálják helyreállítani”, megpróbálják a vasúti közlekedésben az iszonyatos viharkárokat elhárítani és felkészülni arra, hogy a következő órákban még újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban újabb nagyon erős viharok előtt áll az ország. Az egész biztos, hogy ilyen erejű vihar, ilyen súlyos kihívás az utóbbi évtizedekben nem érintette Magyarországot, és nem érintette a MÁV által nyújtott szolgáltatásokat sem – értékelte a helyzetet Lázár János.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…























