Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni a következő választást is
Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Krónika Online-nak adott videóinterjújában.
Orbán Viktor azt mondta, egészséges és történelmileg megalapozott önbizalommal vág neki majd a kampánynak. Szavai szerint huszadik évét tapossa miniszterelnökként, nyert öt választást, legutóbb négyet egymás után. A kormány egymás után hozza azokat az intézkedéseket, amelyek lehetőséget adnak a magyaroknak, egyre több embernek.
Úgy fogalmazott, „miért kéne kishitűnek lenni?” „Az ellenzék azért ellenzék, hogy ott lihegjen az ember nyakán, ez a dolga neki, de az a fontos, hogy a nyakadon, tehát hátulról lihegjen, ne elölről, mert addig nincsen baj” – hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: „az ellenzék ugyanaz, aki volt, ugyan a ruha mindig cserélődik”. Mindig van egy nagy nemzeti párt – most ez a Fidesz – amely küzd az ország függetlenségéért, a történelmi igazságért, és mindig van külföldről fizetett, fönntartott, idegenek zsoldjában álló, helytartók által vezetett, kozmopolita, gyanús nemzetközi képződmény, ami külföldről kapott pénz és befolyás segítségével megpróbálja megszerezni a kormányzati főhatalmat – mondta a kormányfő.
Már nem szabadna hason csúsznunk Brüsszel előtt
Védeni kell a szuverenitásunkat, és harcolni azért, hogy az EU a mi Európánk is legyen. Nem kérünk az elnyomó európai…
Fontos figyelmeztetés a Balatonra készülőknek
Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a…
Hétfőtől búcsút inthetünk a Keleti pályaudvarnak
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó…
Budapest és Pozsony együtt fordult Brüsszelhez az ukránok miatt
Rövid időn belül harmadszor is ukrán támadás érte a Magyarország és Szlovákia ellátása szempontjából is kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, ezért…
Egyre több migráns ostromolja a déli határt
Megugrott a magyar határra nehezedő migrációs nyomás, mivel a szerb rendőri erőket a magyar határ közeléből átirányították más feladatra, ezért…
Ukrán provokáció: újra leállt a Barátság kőolajvezeték
Újabb ukrán támadás érte a Barátság kőolajvezetéket, ismét leállt a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába.