Magyar Péter mellől menekülnek a nők
Magyar Péter mellől menekülnek a nők – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arra reagálva, hogy családi okokra hivatkozva lemondott közgyűlési mandátumáról Ordas Eszter, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője.
Menczer Tamás a bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „Ordas Eszter, a Tisza budapesti frakcióvezetője távozott. Varga Judit nyilatkozata után egy nappal. Azt mondja, családi okok miatt. Így van.” Hozzátette: „csak ezek a családi okok Varga Judittal és Magyar Péterrel kapcsolatosak”. A kommunikációs igazgató szerint „Ordas Eszter Varga Judit nyilatkozata után besokallt. Látta Varga Judit nyilatkozatát, és tudja, hogy minden szava igaz. Tudja, hogy igaz, mert Magyar Péter a munkatársait is terrorban tartja.” Úgy folytatta, hogy „Ordas Eszter kilépett. Bármit hazudnak, mindenki tudja az igazságot. Magyar Péter mellől menekülnek a nők”. Kiemelte: a Tisza nemcsak apad, bomlik is. Vajon ki lesz a következő? – tette fel a kérdést bejegyzése végén Menczer Tamás.
Az ügy háttere, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter csütörtökön minden eddiginél keményebben szólalt meg volt férjével, Magyar Péterrel kapcsolatban. Elmondása szerint a Tisza Párt elnöke 14 hónapon át zsarolta őt egy titokban rögzített hangfelvétellel, miközben a házasságuk alatt rendszeres érzelmi és fizikai bántalmazásnak volt kitéve.
Már nem szabadna hason csúsznunk Brüsszel előtt
Védeni kell a szuverenitásunkat, és harcolni azért, hogy az EU a mi Európánk is legyen. Nem kérünk az elnyomó európai…
Fontos figyelmeztetés a Balatonra készülőknek
Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a…
Hétfőtől búcsút inthetünk a Keleti pályaudvarnak
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó…
Budapest és Pozsony együtt fordult Brüsszelhez az ukránok miatt
Rövid időn belül harmadszor is ukrán támadás érte a Magyarország és Szlovákia ellátása szempontjából is kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, ezért…
Egyre több migráns ostromolja a déli határt
Megugrott a magyar határra nehezedő migrációs nyomás, mivel a szerb rendőri erőket a magyar határ közeléből átirányították más feladatra, ezért…
Ukrán provokáció: újra leállt a Barátság kőolajvezeték
Újabb ukrán támadás érte a Barátság kőolajvezetéket, ismét leállt a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába.