A szlovák liberálisok már a saját országukban is rettegnek
A szlovákok 44 százaléka nem érzi magát biztonságban Szlovákiában – derült ki az NMS Market Research Slovakia legújabb felméréséből. Mitől retteg Szlovákia lakossága a leginkább?
Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint Szlovákia olyan ország, ahol ön és hozzátartozói biztonságban érezhetik magukat?”, a válaszadók 16 százaléka azt felelte: „határozottan nem”, míg 28 százalékuk gondolja azt, hogy „inkább nem”. A megkérdezettek alig 11 százaléka tartja „határozottan” biztonságosnak a saját országát.
A biztonságérzet szempontjából a legkirívóbb különbségek az egyes politikai pártok szavazói között vannak. A jelenlegi kormányt alkotó szuverenista pártok választóinak a 72 százaléka gondolja azt, hogy Szlovákia olyan ország, ahol ők és szeretteik biztonságban érezhetik magukat. A legnagyobb biztonságban a vezető kormánypárt, a Smer szavazói érzik magukat, utánuk a parlamenten kívüli Republika mozgalom, majd a két kisebb kormánypárt, a Hlas és a Szlovák Nemzeti Párt következik. Az ellenzéki szavazóknak ezzel szemben csupán a 38 százaléka tartja Szlovákiát biztonságosnak, míg 58 százalékuk nem. Saját biztonságukért leginkább a legnagyobb ellenzéki párt, a szélsőliberális Progresszív Szlovákia szavazói aggódnak.
Mindezt figyelembe véve az sem csoda, hogy akik aggódnak, azok elsősorban a jelenlegi, Robert Fico vezette kormány miatt nem érzik biztonságosnak az országot (18 százalék). A három leggyakoribb indok között szerepelt még a politikai instabilitás (14 százalék), a társadalmi és gazdasági instabilitás (13 százalék). További 12 százalék a bűnözést és a közbiztonságot, 11 százalék pedig a korrupciót nevezte meg.
Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny
Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























