LEGOLVASOTTABB











A nyugati multik a gázai vérfürdő legnagyobb haszonélvezői

Izrael Gázai övezet ellen indított véres büntetőhadjáratának eddig nagyjából 60 ezer palesztin áldozatáról tudunk, csaknem a fele nő és gyermek. Azonban mint minden háborúnak, ennek is megvannak a haszonélvezői. Mely multinacionális cégek húzzák a legnagyobb hasznot a palesztinok lemészárlásából?

Palesztin gyerekek gyászolják az apjukat, aki pár napja egy gázai segélyközpontba igyekezett, amikor megölték (Fotó: SITA/AP/Jehad Alshrafi)
❚❚

Aki arra számít, hogy kétes hírű források alapján próbáljuk meg besározni a nagy világvállalatokat, az kénytelen lesz csalódni. A legfrissebb adatokkal Francesca Albanese, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) megszállt palesztin területekkel foglalkozó különmegbízottja rukkolt elő, megnevezve azokat az óriáscégeket, amelyek segítik Izrael megszállását és háborúját Gáza ellen. Albanese legfrissebb jelentését a tervek szerint csütörtökön mutatják be egy genfi sajtótájékoztatón, az aljazeera.com hírportál azonban már felfedte a legfontosabb részleteket. A dokumentumban eszerint 48 vállalat szerepel, köztük amerikai technológiai óriások, például a Microsoft, az Alphabet Inc. (a Google anyavállalata) és az Amazon. „A vállalatok már nem pusztán részesei a megszállásnak – beágyazódtak a népirtás gazdaságába” – írják a Gázai övezet elleni izraeli támadásokra utalva. A jelentés szerint az eredmények megmagyarázzák, miért folytatódik Izrael büntetőhadjárata: „Mert ez sokak számára jövedelmező!”

Milyen fegyver- és technológiai cégek szerepelnek a jelentésben? Az F-35-ös vadászgépek beszerzése Izrael fegyverbeszerzési programjának része. A program vezetője az amerikai Lockheed Martin. A technológiai szektor ezzel párhuzamosan lehetővé tette a palesztinok biometrikus adatainak gyűjtését, tárolását és kormányzati felhasználását. A Microsoft, az Alphabet és az Amazon szinte teljes körű hozzáférést biztosít Izraelnek felhő- és mesterséges intelligencia technológiáikhoz, ezzel javítva annak megfigyelési képességeit. Az IBM szintén felelős katonai és hírszerzési személyzet képzéséért, valamint az izraeli lakossági adatbázis kezeléséért, amely a palesztinok biometrikus adatait tárolja. De a Booking és az Airbnb bérbeadási platformok is segítik az illegális telepesrendszert azzal, hogy izraeli megszállás alatt álló területeken hirdetnek szállásokat. Kik ezeknek a cégeknek a fő befektetői? A jelentés szerint több vállalat mögött amerikai multinacionális befektetők, különösen a BlackRock és a Vanguard állnak.

Profitálnak ezek a cégek az Izraellel való együttműködésből? A jelentés szerint igen. A külföldi fegyvergyártóknak különösen jövedelmező volt a háború: Izrael katonai kiadásai 2023 és 2024 között 65%-kal nőttek, elérve a 46,5 milliárd dollárt – ez a világ egyik legmagasabb egy főre jutó hadikiadása. A jelentés szerint globális biztosítótársaságok, például az Allianz és az AXA is jelentős összegeket fektettek be Izrael megszállásához köthető részvényekbe és kötvényekbe.

Felelősségre vonhatók ezek a magáncégek a nemzetközi jog alapján? Albanese jelentése szerint igen. A vállalatok kötelesek elkerülni az emberi jogok megsértését akár közvetlenül, akár üzleti partnereiken keresztül. A vállalatoknak tehát vizsgálniuk kell, hogy tevékenységeik vagy beszállítói kapcsolataik hozzájárulhatnak-e emberi jogsértésekhez. A nemzetközi jog figyelmen kívül hagyása büntetőjogi felelősséggel járhat, egyes vezetőket így akár nemzetközi bíróság előtt is felelősségre vonhatnának. Persze, csak „vonhatnának”, hiszen rögtön hozzátehetjük azt is, hogy akinek annyi pénze van, mint a fent említett multiknak, azok gyakorlatilag bármit megtehetnek, a felelősséget legfeljebb majd azokra a politikusokra hárítják, akikről úgy gondolják, hogy már semmi hasznukat nem veszik. Rájuk csak egy feladat vár: a milliárdos profitok kíméletlen behajtása.

Küldj nekünk tippet




Magyar Péter „gazdája” ukránpárti magyar bábkormányt szeretne

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke, Magyar Péter „gazdája” Brüsszel akaratát végrehajtó, ukránpárti bábkormányt szeretne Magyarországon – figyelmeztet Menczer Tamás,…

18. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európában teljes a káosz Ukrajnával kapcsolatban

Az ukrán elnök és több európai csúcspolitikus mai washingtoni látogatása előtt teljes a káosz Európában. A politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal…

18. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szerbia: „napok kérdése, hogy elkezdjenek a nyílt utcán gyilkolni”

Kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben Aleksandar Vucic szerb elnök, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba…

18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Augusztus 20.: légi parádé a Duna felett

A Magyar Honvédség látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket augusztus 19-20-án a Városligetben, emellett augusztus 20-án 9 órától légi…

17. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval

Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is – aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón –…

17. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ezt gondolja Alaszkáról a globalisták új üdvöskéje

Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni…

17. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország és Szerbia Brüsszel ostobaságának az áldozata

Magyarország és Szerbia egyaránt áldozata Brüsszel önkényének és ostobaságának, kárvallottja annak, amit ma uniós politika címén Brüsszel művel – figyelmeztet…

17. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre zsúfoltabb a balkáni migrációs útvonal

A balkáni migrációs útvonalon jelentős növekedés tapasztalható, augusztusban eddig több mint háromezer illegális bevándorló érkezett Görögországba Afrikából – mondta Bakondi…

17. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ha Zelenszkij nem köt megállapodást, az ukránok fogják elzavarni

Optimizmusra ad okot, hogy hat év után találkozott Donald Trump és Vlagyimir Putyin, és hogy a két elnök barátságos hangvételű…

16. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Zelenszkij hétfőn találkozik Trumppal Washingtonban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Washingtonba utazik, ahol a tervek szerint tárgyalásokat folytat Donald Trump amerikai elnökkel. A látogatást Zelenszkij…

16. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva szerint Putyinnak sikerült elérni a céljait

Az alaszkai orosz–amerikai pozitív csúcstalálkozó lehetővé tette, hogy a felek folytassák a megoldási lehetőségek közös keresését – jelentette ki Dmitrij…

16. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fox News: Trump elégedett az alaszkai csúcstalálkozóval

Donald Trump amerikai elnök a pénteki, nagy figyelemmel kísért csúcstalálkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tízből tíz pontra értékelte, és „nagyon…

16. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok az utolsó pillanatig provokáltak

Provokációnak minősítette az orosz védelmi minisztérium azt az ukrán közlést, miszerint az orosz fegyveres erők pénteken csapást mértek a szumi…

16. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Konkrét megállapodás nélkül ért véget az alaszkai békecsúcs

Az alaszkai csúcstalálkozót közös sajtótájékoztatójukon az amerikai és az orosz elnök is építő jellegűnek minősítette, de konkrét eredményekről nem számoltak…

16. 08. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 08. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megérkezett Donald Trump Alaszkába

Megérkezett Donald Trump amerikai elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai–orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be, leszállt az Air Force One…

15. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mecsetből kilépő emberekre lőttek Svédországban

Egy ember meghalt, egy pedig megsérült pénteken a svédországi Örebro városában egy lövöldözésben, amely a rendőrség gyanúja szerint bűnbandákhoz köthető…

15. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Veszélyes francia sajtok a magyar üzletekben

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi…

15. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Háború, diktatúra és elszegényedés: ez ma Európa

Az Európai Unió „a szemünk láttára torzul el, vagyis a béke, a demokrácia és a jólét ígéretéből a háború, a…

15. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.