LEGOLVASOTTABB











A magyar ellenzék egyesült a Pride-dal

Szombaton az egész magyar ellenzék egyesült a Pride-dal! – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely a Facebook-oldalán. Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke ezzel szemben azt gondolja, hogy a Fidesz megint feladta a normalitás védelmét, „hülyét csinálnak magukból azzal, hogy hoztak egy törvényt, amit nem tartatnak be”.

A rendőrség által betiltott Budapest Büszkeség (eredetileg Budapest Pride felvonulás) elnevezésű rendezvény résztvevői nem titkolták, hogy ki ellen is vonulnak utcára (Fotó: SITA/AP/Karancsi Rudolf)
❚❚

Gulyás Gergely bejegyzésében azt írja, az elmúlt napokban Brüsszel a legmagasabb szinten, az Európai Bizottság elnöke részéről tette többször is nyilvánvalóvá: Pride-nak Budapesten is lenni kell, ezért nem csoda, hogy a főváros vezetésének ez lett a legfontosabb. „Mintha ez lenne Budapest legnagyobb problémája. Dugók, szemét, csőd már nem számít, ha a Pride-ról van szó, semmi nem drága!” – fogalmazott. Gulyás Gergely hozzátette, a mai nap újabb bizonyíték arra, hogy „az ellenzéknek a Pride fontosabb, mint a főváros, Brüsszel pedig fontosabb, mint Magyarország!”

A Budapest Büszkeség (eredetileg Budapest Pride felvonulás) elnevezésű rendezvény műsorvezetői a program közben ismertették az esemény támogatóit, köztük megemlítették a Demokratikus Koalíciót, a Magyar Kétfarkú Kutyapártot, a Political Capitalt és a Tanítanék Mozgalmat is. A rendezvény színpadán felszólalt többek között Karácsony Gergely főpolgármester, színészek, több civil szervezet képviselője és az Európai Parlament román alelnöke is. A résztvevők közt gyermekes családok is sétáltak. A tömeget kilenc teherautó kísérte köztük a Fővárosi Önkormányzat, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az MSZP, az Amnesty International és a Tilos Rádió járművei. A megtiltott gyűlés szervezői nem működtek együtt a rendőrséggel. „A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) új eljárásában ismét megtiltotta a négy jogvédő szervezet által szombatra bejelentett gyűlést” – közölte a rendőrség a police.hu oldalon szombaton.

A Mi Hazánk Mozgalom közben máris jelezte, hogy feljelentést tesz a rendőrség ellen, mert „sérült a gyülekezési joga a normalitáspárti erőknek”. „Bár a Mi Hazánk Mozgalom sikeresen megakadályozta a propagandafelvonulást a Szabadság hídon, de a rendőrség törvénytelenül útját állta a párt másik hasonló területfoglalásának, ezért az ügyészségen feljelentik a rendőrséget” – közölte az ellenzéki párt alelnöke az MTI-nek küldött szombati közleményében. Novák Előd emlékeztetett, a Mi Hazánknak egy szabályosan bejelentett, hatóságilag jogerősen tudomásul vett gyűlése lett volna Szent Gellért rakparton, azonban a rendőrség a Budapest Büszkeség menetén vonulók miatt nem engedte fel a Szabadság hídra a párt aktivistáit. „Ma a gyülekezési joga csak a normalitáspárti erőknek sérült” – hangoztatta az ellenzéki politikus, megjegyezve, a karhatalom fellépését a törvénytelenül vonulók „Szép volt, fiúk!” kiáltásokkal díjazták.

Novák Előd hangsúlyozta, erőszakmentesen, passzív ellenállással zárták le a Szabadság hidat a törvénytelen propagandafelvonulás elől, és elvárták volna a rendőrségtől, hogy a hatóság útját állja a jogerősen betiltott vonulásnak, de végül „csak a magunkfajták ellen lépett fel a karhatalom” – fogalmazott. A Mi Hazánk alelnöke közleményében szimbolikus sikernek nevezte a „deviánsok” kiszorítását az Andrássy útról és a Szabadság hídról, szavai szerint ezzel a mozgalom nem rántotta el a kormányt és nem hátrált meg a világ legerősebb lobbicsoportjától. „A hangzatos Orbán-szólamok után a Fidesz végül megint feladta a normalitás védelmét, hülyét csinálnak magukból azzal, hogy hoztak egy törvényt, amit nem tartatnak be” – értékelt, hozzátéve: ma végleg összeomlott a kormány konzervatív és gyermekvédelmi politikája. A kormány letérdelt a homoszexuális lobbi előtt, a Tisza Párt pedig szintén meghátrált – fogalmazott.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.