Az USA szerdától mindenképpen bevezeti a minket is sújtó új vámokat
Az Egyesült Államok mindenképpen bevezeti az új vámokat április 2-ától – közölte Donald Trump hozzátéve, hogy külön alkura csak akkor van lehetőség, ha az amerikai szempontból megéri.
Az amerikai elnök az NBC News televíziónak adott telefoninterjúban kifejtette, hogy a vámokról szóló tárgyalásra csak akkor lát módon, ha a másik fél „nagyon értékes” dolgot ajánl az Egyesült Államok számára. A külföldről származó járművek és alkatrészek után bejelentett 25 százalékos egységes vámmal kapcsolatban az elnök megjegyezte, hogy ha az autógyárak emelik áraikat áprilistól, akkor az amerikaiak majd hazai gyártású járműveket vesznek, ami az amerikai ipart segíti. Úgy fogalmazott, „nem is törődhetne kevesebbet azzal, hogy a gyártók árat emelnek-e”, valamint hozzáfűzte, hogy az áremelés még kedvező is lenne, mert az amerikai járművek vásárlása felé terelné az amerikai fogyasztókat. Donald Trump közölte, hogy az autóipari vállalatok vezetői felé azt üzeni, hogy hozzák a gyártást az Egyesült Államokba, és akkor nem terheli őket vám. Az interjút követően a Fehér Ház az elnök szavait egyértelműsítve közölte, hogy az autóárakra vonatkozó üzenet a külföldi gyártók felé szólt.
Peter Navarro, az elnök kereskedelmi és ipari ügyekért felelős főtanácsadója a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban az új vámok céljának mondta, hogy az amerikai ipar termelési bázisát visszaállítsák. A közgazdász rámutatott, hogy jelenleg az Egyesült Államokban eladott járművek mintegy fele egyáltalán nem tartalmaz amerikai alkatrészt, míg az amerikai gyártású autók is felerészt külföldről importált alkatrészekből állnak. „A németek és japánok ezt az országot egy gyártónemzetből összeszerelő-nemzetté tették” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az Egyesült Államokban elkészült járművek csupán 19 százalékában van amerikai motor és hajtáslánc. Amerikai nemzetbiztonsági érdeknek nevezte, hogy az Egyesült Államok visszaszerezze az ipari gyártási bázisát.
A vámok szélesebb hatásával kapcsolatban Peter Navarro megjegyezte, hogy a teljes képet kell tekinteni, majd felhívta a figyelmet arra, hogy csak az autóvámokból 100 milliárd dollár bevételre számít a szövetségi költségvetés, miközben az amerikai emberek adókedvezményt kapnak majd a hazai gyártású jármű vásárlása esetén. Az új vámrendszer révén összesen 600 milliárd dollár folyhat be, ami lehetővé teszi „az amerikai történelem legnagyobb mértékű adócsökkentését” – hangoztatta Donald Trump kereskedelmi és ipari ügyekért felelős főtanácsadója.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























