A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont üzemeltető vádlottak kórházi szociális munkás, ügyvéd és egy igazságügyi szakértő közreműködésével testi és mentális állapotuknál fogva gondozásra szoruló, idős emberek vagyonát szerezték meg.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a vád szerint a Bács-Kiskun vármegyei idősotthont 2017 óta engedély nélkül működtető házaspár – a kilenc vádlottas ügy első- és másodrendű vádlottjai – a törvényes működés látszatát keltve, koruknál és egészségügyi állapotuknál fogva magukat önállóan ellátni nem képes, megfelelő vagyonnal rendelkező idős emberek bizalmába férkőztek.
Azért, hogy a vagyonukat megszerezzék, részükre elhelyezést és gondozást ígértek. A kórházi szociális munkásként dolgozó bűntársuk – aki munkakörénél fogva ismerte a fekvőbetegek szociális és anyagi helyzetére vonatkozó adatokat – az előzetes megállapodásnak megfelelően a kórházi ápoltaknak az általa is tudottan illegálisan működő idősotthont ajánlotta, és őket a házaspárhoz irányította.
Ebben az ügyvéd és az igazságügyi szakértő vádlottak is segítségükre voltak: az ügyvéd vádlott szerkesztette és ellenjegyezte a szükséges szerződéseket, továbbá intézte a földhivatali ügyeket, míg a szakértő a belátási képességgel nem rendelkező gondozottak tényleges vizsgálata nélkül szakvéleményeket készített annak igazolása érdekében, hogy a szerződések aláírásakor beszámíthatók voltak – írták.
Az ügyészség szerint előfordult, hogy a szellemileg leépült sértett hozzátartozói nem járultak hozzá a tartási szerződés megkötéséhez, ennek ellenére a vádlottak az ingatlan megszerzését biztosító okiratokat aláíratták a gondozottal. Ha az idős sértett megtagadta a tartási szerződés aláírását, a házaspár és az ügyvéd vádlottak a figyelmét elterelve egy olyan meghatalmazást írattak alá vele, amely alapján a házaspár jogosulttá vált, és el is adta a sértett ingatlanát.
A vádlottak 2018 és 2022 között 14 idős ellátott mentális állapotának kihasználásával aláíratott tartási szerződések alapján több millió forintot érő ingatlanokat, továbbá több esetben bankszámlán lévő megtakarításokat és készpénzt is megszereztek, amelyen a bűntársaikkal megosztoztak.
Az egyik szellemileg leépült idős a nem megfelelő felügyelet és ellátás miatt a nyitott melléképületben talált gyomirtót megitta és elhunyt. Egy kórházi ápolónak amiatt kell felelnie, mert a kórházi gyógyszerkészletből pénz fejében gyógyszert adott ki az idősotthont vezető női vádlottnak.
Az ügyészség hét vádlottat üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettével, az idősotthont vezető nőt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével is vádolja, ezen túlmenően neki és a kórházi dolgozóknak vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadásának bűntette miatt is felelniük kell. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – áll a közleményben.
Brüsszel kedvencei: a liberális inkvizítorok
Brüsszel mindig is imádta a liberális inkvizítorokat, akik mostanában leginkább „oknyomozó újságíróknak” álcázzak magukat. A recept egyszerű: fogj egy hálózatot,…
Szerdán befejeződik a nyugdíjasok utalványainak a kézbesítése
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és…
Donald Trump: Orbán Viktor egy nagyszerű vezető
Orbán Viktor egy nagyszerű vezető – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben rendezett békekonferencián, ahol aláírták…
Az ellenzéki oldalon „egy kész átverés show zajlik”
A magyar ellenzék politikai stratégiája nem változott az elmúlt években. A baloldali pártok „Brüsszel pozíciót tolják” és „egy kész átverés…
Aláírásgyűjtés Magyarország EU- és NATO-tagsága mellett
A Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít Magyarország EU- és NATO-tagsága mellett – jelentette be keddi, online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az…
Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete
Jelentősen javult Budapest közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint…
A migránsokat az Európai Unión kívül kell tartani
Magyarország álláspontja egyértelmű, a migránsokat az Európai Unión kívül kell tartani – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden…