LEGOLVASOTTABB











J.D. Vance reméli, hogy katonai erő nélkül is képesek lesznek megszerezni Grönlandot

Az Egyesült Államok eltökélt a grönlandi jelenlét növelésében – hangoztatta J.D. Vance alelnök a Dániához tartozó autonóm terület amerikai katonai támaszpontján tett látogatásán pénteken.

J.D. Vance amerikai alelnök szerint az USA ragaszkodik Grönland megkaparintásához (Fotó: SITA/AP/Jim Watson)
❚❚

Az alelnök a támaszponton mondott beszédében kifejtette, hogy Dánia az elmúlt 20 évben nem tette meg az elégséges lépéseket Grönland biztonságának garantálásában, ezért a sziget mostanra kevésbé biztonságos, mint 30, 40 évvel ezelőtt. Kifejtette azt is, hogy Dánia „nem tartotta a lépést”, és nem biztosította az elégséges forrásokat a grönlandiak biztonságának megőrzésére a kínai, orosz és más befolyásszerzési kísérletektől sem. „Üzenetünk Dánia számára nagyon egyszerű: nem végeztek jó munkát” – mondta, és hozzátette, hogy a Trump-adminisztrációnak Dánia vezetésével van vitája, és az alulfinanszírozás helyzetének meg kell változnia. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok hisz a grönlandi emberek önrendelkezésében, és reméli, hogy az amerikai partnerséget választják. Kérdésre válaszolva az alelnök kifejtette, hogy Washington várakozásai szerint a grönlandiak kimondják majd függetlenségüket Dániától, amit követően kezdődhet párbeszéd a továbbiakról.

Vance megjegyezte, hogy véleménye szerint a grönlandi emberek jobban járnának, ha az Egyesült Államok védelmi ernyője alatt élnének, azért is, mert a sziget biztonsága egyben az amerikai nemzetbiztonság szempontjából is fontos. „Ennek meg kell történnie” – fogalmazott az alelnök, utalva az amerikai jelenlét növekedésére, de szintén kérdésre válaszolva kijelentette, nem gondolja, hogy a katonai erő valaha is szükségessé válik. Vance azt is hangsúlyozta, hogy nincsenek azonnali tervek az amerikai katonai jelenlét szélesítésére a Grönlandon állomásozó katonaság létszámát illetően, de további erőforrásokat, mint jégtörők és hadihajók, szükségesnek lát.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közben gratulált Grönland új kormányának és Jens-Frederik Nielsen megválasztott miniszterelnöknek. Az uniós bizottság elnöke az X-en közzétett üzenetében azt üzente az új grönlandi vezetésnek, hogy olyan partnereket érdemel, akik tisztelik és egyenrangú félként kezelik. „Az Európai Unió büszke arra, hogy ilyen partnere lehet Grönlandnak” – tette hozzá bejegyzésében Ursula von der Leyen. Grönlandon március 11-én tartottak parlamenti választást, amelyet a Dániától való függetlenség fokozatos megvalósítását pártoló jobbközép erő, a Demokraatit nyert meg csaknem 30 százalékos eredménnyel. Rajta kívül a kisebbik konzervatív párt, az Atassut (Szolidaritás), a szociáldemokrata Siumut (Előre) és a baloldali inuit Ataqatigiit (Népi közösség pártja) vesz részt a kormányban, így a szigeten működő egyetlen további párt, a Dán Királyságtól való gyors elszakadást szorgalmazó Naleraq (Tájékozódási pont) fogja egyedül alkotni az ellenzéket.

Küldj nekünk tippet




Magyar sikerstratégiát vázolt fel Orbán Viktor

Békepárti magyar sikerstratégiát és konkrét célokat vázolt a jövőre Orbán Viktor szombaton a miskolci háborúellenes gyűlésen – közölte Szánthó Miklós,…

18. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump vámfenyegetése kiborítja a szövetségeseit

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett…

18. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Toroczkai: nagy a baj, gyökeres változásra van szükség

Nagy a baj Magyarországon, határozott lépéseket kell tenni, mert paradigmaváltás nélkül nincs magyar feltámadás – hangoztatta pártja szombati budapesti rendezvényén…

18. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már a csehek is velünk vannak Ukrajna elutasításában

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – nyilatkozta Tomio Okamura, a…

18. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A magyarok nem engednék be Ukrajnát az Európai Unióba

A magyarok nagy többsége ellenzi Ukrajna uniós tagságát, és Ukrajna katonai támogatására sem adna egy centet sem – derül ki…

18. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A MÁV szerint így késnek a vonatok

A tavaly decemberi adatok nem csupán az előző havi, hanem az egy évvel korábbi mutatóknál is jobban alakultak: összességében az…

17. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel manipulálni akarja a magyar választásokat

Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó pénzeszközöket, hogy ezzel manipulálja a választók döntését, és elmozdítsa a hatalomból Orbán Viktor kabinetjét –…

17. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az olaszok Európa grönlandi akcióján nevetnek

Olaszország nem küld katonákat Grönlandra, mert az, hogy ott állomásozik 15 olasz, 15 francia, 15 német, úgy hangzik, mint egy…

17. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A brit hadicégek Kijevbe költöznek

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány. A londoni védelmi minisztérium szerint ez lehetővé teszi, hogy…

17. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A Tisza ismét elárulta magát, Brüsszel bábja

A Tisza ismét „kegyetlenül elárulta magát”: a párt Brüsszel bábja, és most sem a magyar embereket, hanem Brüsszel háborús terveit…

17. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már a DK is a Tisza ellen kampányol?

A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem fenyeget gázhiány Magyarországon

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…

16. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…

16. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így nyomulnak előre az oroszok Ukrajnában

Az orosz fegyveres erők e héten mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak törni, és összesen öt települést foglaltak el.…

16. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba

A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A britek a 60 felettieket is bevetnék a háborúban

Tíz évvel emelik a brit fegyveres erők tartalékosainak felső mozgósítási korhatárát az esetleges háborús veszély esetén bevethető állomány létszámának bővítése…

16. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába

Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről

Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.