Már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben
Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. Így már 100 termékkategóriában, összesen mintegy 3000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben, hat kiskereskedelmi lánc országszerte 1231 boltjában – közölte a GVH.
Kiemelték, hogy az Árfigyelő pontosan, naprakészen megmutatja az árak változását, így azok csökkenését is. A rendszer adatai szerint az árrésstop hatálya alá tartozó, alapvető élelmiszerek nagy többségének csökkentek az árai az elmúlt több mint egy hétben. A lezajlott társadalmi egyeztetést követően bekerültek az Árfigyelőbe egyebek mellett különböző húsfélék és hentesáruk, halak, tejtermékek, valamint a rizs, a zsemle, a kakaópor és az őrölt kávé is – közölték.
A termékkategóriák bővítése mellett az online Árfigyelő kényelmi funkciói is segítik a vásárlókat a GVH tájékoztatója szerint. A rendszerben elérhető szabadon összeállítható bevásárlólista, illetve a térképes boltszűrő használatával a családok a húsvét előtti időszakban tervezett nagybevásárlások során is pénzt, illetve időt spórolhatnak meg. Ehhez járul hozzá az is, hogy az árrésstop intézkedés március 17-i hatályba lépése óta az érintett 30 termékkategória nagy többségében csökkentek az árak az online Árfigyelő adatai szerint. Több alapvető élelmiszer esetében 30-40 százalékkal, illetve egyes termékek esetében több mint 50 százalékkal – közölték.
A GVH folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban tapasztalható piaci folyamatokat, illetve az élelmiszer-kereskedelem szereplőinek piaci magatartását a magyar fogyasztók védelme érdekében. A nemzeti versenyhatóság arra is nagy figyelmet fordít, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés az érintett piaci szereplők között. A GVH jelenleg is több eljárást folytat élelmiszer-kiskereskedelmi cégekkel szemben, tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával – írták.
Brüsszel kedvencei: a liberális inkvizítorok
Brüsszel mindig is imádta a liberális inkvizítorokat, akik mostanában leginkább „oknyomozó újságíróknak” álcázzak magukat. A recept egyszerű: fogj egy hálózatot,…
Szerdán befejeződik a nyugdíjasok utalványainak a kézbesítése
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és…
Donald Trump: Orbán Viktor egy nagyszerű vezető
Orbán Viktor egy nagyszerű vezető – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben rendezett békekonferencián, ahol aláírták…
Az ellenzéki oldalon „egy kész átverés show zajlik”
A magyar ellenzék politikai stratégiája nem változott az elmúlt években. A baloldali pártok „Brüsszel pozíciót tolják” és „egy kész átverés…
Aláírásgyűjtés Magyarország EU- és NATO-tagsága mellett
A Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít Magyarország EU- és NATO-tagsága mellett – jelentette be keddi, online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az…
Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete
Jelentősen javult Budapest közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint…
A migránsokat az Európai Unión kívül kell tartani
Magyarország álláspontja egyértelmű, a migránsokat az Európai Unión kívül kell tartani – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden…