Nem Kairóban vagyunk! Salvininek elege lett a milánói muszlimok „dorbézolásából”
Belpolitikai vitához vezetett Olaszországban, hogy az iszlám vallás böjti időszakát megtörő csoportos étkezést Milánóban a központi pályaudvar előtti téren rendezték meg.
Matteo Salvini, a Liga jobboldali kormánypárt vezetője közösségi oldalán hangoztatta, hogy „nem Kairóban vagyunk: mindez a Beppe Sala irányította Milánóban történt, ahol az önkormányzat támogatja a nyilvános iszlám ünnepeket. Ez a prioritás a baloldal számára”. Salvini úgy vélte, a történtek az iszlámnak való „alávetettséget” mutatják.
A Liga párt milánói képviselői, Silvia Sardone és Samuele Piscina közleményben hangoztatták, hogy egyes kerületek anyagilag támogatták a böjt megtörését jelképező csoportos étkezéseket, és volt, ahol a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusai és ifjúsági tagozatainak tagjai is részt vettek az iftáron, arra kérve a csatlakozókat, hogy vigyenek magukkal imaszőnyeget. „A baloldal nem titkolja többé a szándékát, (…) nem érdekli, hogy a muszlimok azt csinálnak a városban, amit akarnak, törvénytelenül működő mecseteket nyitnak, zavargásokat keltenek a külvárosokban és megtagadják a nők jogait. A baloldal szerint mindent szabad, számunkra viszont a törvények tisztelete, az átláthatóság és a keresztény gyökerek még nagyon is jelentős értékkel bírnak” – írták a Liga politikusai közleményükben. Milánó a tízmilliós Lombardia tartomány székhelye, ahol az ország legnépesebb muszlim közössége él, több mint 360 ezren.
Giuseppe Sala milánói polgármester, aki a baloldal által támogatott független politikusként 2016 óta vezeti a több mint egymilliós várost, részt vett azon a csoportos étkezésen, amelyet szombat este a Stazione Centrale központi pályaudvar előtti téren tartottak több mint ötszáz résztvevővel.
A március elsején kezdődött és a hónap végéig tartó ramadán böjti időszakának megtöréséről volt szó, az úgynevezett iftárról. A csoportos étkezést a helyi muszlim közösség szervezte, Katar nagykövetségének anyagi támogatásával: a téren felállított asztalsornál helyet kapott Giuseppe Sala és Milánó más hatósági vezetői, valamint az arab országok diplomáciai képviselői. Giuseppe Sala hétfőn úgy reagált Matteo Salvini bírálatára, hogy magánkezdeményezésről volt szó, amelyet a város nem finanszírozott.
ESET: félelemkeltő programokkal támadnak az internetes bűnözők
Legújabban félelemkeltő programokkal veszik rá a csalók az internetes felhasználókat bizalmas adataik megosztására. Hogyan védekezhetünk?
A háromgyermekes anyák szja-mentességével 200–250 ezer anyának tudnak segíteni
A háromgyermekes anyák adómentességéről szóló törvényjavaslattal 200-250 ezer háromgyermekes anyának tudunk segíteni – fogalmazott a közösségi oldalára feltöltött pénteki videóban…
Magyarország szembeszáll a liberális birodalom „smasszereivel és zsoldosaival”
A kormány mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a sajtó ne a USAID vagy a Soros-hálózat érdekeit, hanem a…
Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül!
Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a…
A DK és a Tisza közötti vita csak színjáték, a választások után jöhet az összeborulás
Ha a Demokratikus Koalíció (DK) jövőre bejut a parlamentbe, és szükség lesz rá a többséghez, összefog majd a Tisza Párttal.…
Szlovákiából érkezhetett a száj- és körömfájás betegség Levélre?
A jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy Szlovákiából érkezett a ragadós száj- és körömfájás betegség a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél település…