Kilencven forint körül alakulhat az idei húsvéti tojás átlagára Magyarországon
Húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az ünneptől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. Eszerint hiányra nem számítanak, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni.
A közlemény idézi Héjja Csabát, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának stratégiai elemzőjét, aki szerint az árrésstop a tojás bolti árában összességében egy számjegyű árcsökkenést okozott. A most beállt átlagár a növekvő kereslet hatására tovább emelkedhetne a csúcsszezonhoz közeledve, hiszen a beszállítói árakat nem fagyasztották be, így azok emelésével automatikusan nőhet a fogyasztói ár is. Ám a piaci folyamatok most arra utalnak, hogy a következő hetekben nem lesz számottevő árváltozás – fejtette ki.
A hazai termelők idén is képesek lesznek ellátni az igények mintegy háromnegyedét – a fennmaradó részt a kereskedelem az ilyenkor szokásos módon importból egészíti majd ki. Helyi szinten véletlenszerűen előállhat napi szintű tojáshiány, így aki biztosra akar menni, akár már most nyugodtan bevásárolhat húsvétra: ez a termék megfelelő tárolási körülmények mellett 28 napos szavatossággal rendelkezik – írta az Agroinform. Felidézik: a KSH adatai szerint Magyarországon 2023-ban 2,4 milliárd darab tojást termeltek, 3,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 233 darab volt, ami 3 százalékkal maradt el az előző öt év átlagos fogyasztási szintjétől.
Az időszakos visszaesés ellenére a hazai tojástermelő szektor hosszabb távon pozitív kilátásokkal szembesül. A tojás sikeresen beépült az egészségtudatos táplálkozási trendekbe, ami stabil keresletet biztosít a termék iránt. Európán belül a magyar tojástermelés alapvetően versenyképesnek tekinthető, a költségszint nagyjából a lengyellel megegyező.
Az MBH Bank szakértője szerint a ketreces állattartás európai uniós tiltását előbb-utóbb be fogják vezetni, ami szintén jelentős változtatásokat tesz majd szükségessé az ágazatban. Ma jellemzően (80 százalék feletti arányban) a feljavított ketreces tartást alkalmazzák a telepeken, de az új kapacitások létrehozásakor várhatóan már a technológiacserében gondolkodnak majd a támogatásokat elnyerő gazdálkodók. Piaci becslések szerint a ketreces tartás gyors tiltása a jelenlegi tojásárak legalább 50–100 százalékos emelkedésével járna – vélekedett a szakember.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























