LEGOLVASOTTABB











Hihetetlen, mi mindenre szórta el az adófizetők pénzét az előző amerikai elnök

Az előző amerikai elnök, Joe Biden hivatali ideje alatt elképesztően felelőtlen módon bántak az állami pénzekkel, milliárdokat szórtak el teljesen értelmetlen programokra – derült ki az új amerikai elnök, Donald Trump vezette hétfői kormányülés nyilvános részén.

Brooke Rollins mezőgazdasági miniszter szerint az előző kormány Louisiana államban 600 ezer dollárt fordított a transznemű férfiak menstruációs ciklusának a kutatására (Fotó: SITA/AP/Alex Brandon)
❚❚

Donald Trump kabinetjének ülésén Lee Zeldin, a Környezetvédelmi Ügynökség vezetője arról számolt be, hogy összesen több mint 22 milliárd dollár (mintegy 8 ezer milliárd forint) értékű, kétségesnek talált szerződést nyilvánítottak semmisnek. Állítása szerint 2 milliárd dollárt kapott például 2024-ben a Biden-adminisztrációtól az a környezetvédelmi szervezet, amelynek vezetője Stacey Abrams volt georgiai demokrata kormányzójelölt és képviselő, és amely egy évvel korábban még csupán 100 dollár adományban részesült.

Doug Burgum belügyminiszter elmondta, hogy a minisztériumhoz tartozó egyik tanácsadói csoportnál feltártak olyan 830 millió dolláros – magánemberek körében végzett közvélemény-kutatásról szóló – szerződést, amelyet az új elnök hivatalba lépését követően, de még az előtt kötöttek meg, hogy a tárca új vezetése elfoglalhatta volna helyét.

Robert F. Kennedy egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy a kormányzati hatékonyságért felelős, Elon Musk vezette munkacsoporttal közösen végzett átvilágítás során azt találták, hogy az egészségügyi kormányzathoz tartozó szövetségi intézmények dolgozóinak száma csaknem ötödével (17 százalékkal) bővült az előző adminisztráció idején, miközben a működésükben számos redundancia volt. A miniszter szavai szerint összesen 40 kommunikációs osztály, mintegy 40 beszerzési osztály és ugyanennyi informatikai részleg működött a tárcánál mindenfajta összehangolás nélkül. „Megszüntetjük a felesleget, és áramvonalasítjuk a minisztériumot” – fogalmazott Robert F. Kennedy.

Brooke Rollins mezőgazdasági miniszter a kabinet ülésének nyilvános részén beszámolt több megszüntetett programról is. Ezek között említett egy 300 ezer dolláros képzési programot, amelynek Élelmiszer-igazságosság queer és transznemű gazdálkodók számára San Franciscóban volt a címe, és hozzátette, hogy hasonló elnevezéssel működött program New Yorkban is. Szintén hivatalba lépését követően szüntették meg egy Louisiana államban működő 600 ezer dolláros program szerződését is, amely a „Transznemű férfiak menstruációs ciklusának” kutatása címet viselte. Megemlített egy szintén szövetségi költségvetésből támogatott egyetemi programot is, amely a sokszínűség, méltányosság és befogadás szélesítését szolgálta az amerikai kártevőirtási iparágban.

A Trump-kabinet ülésén Pam Bondi igazságügyi miniszter azt közölte, hogy létrehoztak egy jogászokból álló munkacsoportot, amely azt vizsgálja, hogy a feltárt programok működtetésének lehetnek-e büntetőjogi vonatkozásai.

Küldj nekünk tippet




Magyarország szembeszáll a liberális birodalom „smasszereivel és zsoldosaival”

A kormány mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a sajtó ne a USAID vagy a Soros-hálózat érdekeit, hanem a…

28. 03. 2025 | Magyarország | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egy ukrán rakétatámadás ma megsemmisítette Szudzsa gázmérőállomását

Gyakorlatilag megsemmisült az orosz–ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután közép-európai idő szerint 8 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg,…

28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül!

Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a…

28. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A DK és a Tisza közötti vita csak színjáték, a választások után jöhet az összeborulás

Ha a Demokratikus Koalíció (DK) jövőre bejut a parlamentbe, és szükség lesz rá a többséghez, összefog majd a Tisza Párttal.…

28. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Putyin szerint Trump nem blöfföl, amikor Grönland megszállásáról beszél

Az Egyesült Államok régóta tervezi Grönland annektálását, az erre vonatkozó igényt komolyan kell venni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz…

28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az európai csúcsfejek lázálmokat kergetnek, és nagyon fontosnak érzik magukat

Francia–brit irányítású lesz az Ukrajnát támogató szövetségesek koalíciója – jelentette be Emmanuel Macron. A francia elnök közölte, hogy egy francia–brit…

28. 03. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európának nincs ereje beavatkozni Ukrajnában

Európának nincs valós katonai ereje arra, hogy beavatkozzon Ukrajnában – mondta az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője csütörtökön az M1 aktuális…

28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Legalább öt embert sebesített meg egy késes támadó Amszterdamban

Legkevesebb öt embert megsebesített egy késelő Amszterdam belvárosában, a feltételezett támadót a rendőrség a helyszínen elfogta – tájékoztatott az NL…

27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok továbbra is támadják az orosz polgári energetikai létesítményeket

Polgári energetikai létesítmények elleni újabb ukrán dróntámadásokról számolt be a brjanszki régióból és a Krímből csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

27. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szlovákiából érkezhetett a száj- és körömfájás betegség Levélre?

A jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy Szlovákiából érkezett a ragadós száj- és körömfájás betegség a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél település…

27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A kínai hadsereg „bármikor készen áll a harcra” Tajvannal

„Tajvan Kína elidegeníthetetlen része. Nem volt ország a múltban, most sem az, és a jövőben sem lesz az. A kínai…

27. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországon kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség novemberben

A magyar kormány 4,5 százalékos inflációval számol, így novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség – közölte Gulyás Gergely,…

27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel nem kötelezi Szlovákiát a háztáji állatok leölésére a mostani járvány miatt?

A ragadós száj- és körömfájással sújtott csallóközi településeken a lakosság körében hatalmas a felháborodás, hogy a háztáji állataikat is leölik.…

27. 03. 2025 | Vélemény | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Vélemény | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szentkirályi Alexandra: Nem kérünk Brüsszel katonáiból és a genderpropagandából

A fővárosi Fidesz-KDNP továbbra is elutasítja, hogy Bódis Kriszta kerüljön a Fővárosi Szociális Közalapítvány élére – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi…

27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump óva inti az EU-t és Kanadát attól, hogy összefogjanak Amerika ellen

Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb" mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak…

27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump 25%-os vámot jelentett be minden külföldről importált gépjármű után

Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-ától – jelentette be Donald Trump…

27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel titkolja, mennyi pénzt is juttatott a balliberális NGO-knak

A Patrióták Európáért pártcsoport 86 adatigénylést nyújtott be az Európai Bizottsághoz, annak főigazgatóságaihoz és ügynökségeihez az NGO-k finanszírozásával kapcsolatban, azonban…

27. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A francia elnök 2 milliárd eurónyi katonai segélyt jelentett be Ukrajnának

Franciaország további 2 milliárd euró (800 milliárd forint) katonai segélyt nyújt Ukrajnának – jelentette be Emmanuel Macron francia államfő ukrán…

27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.