Zelenszkij most épp a jófiút játssza, de az oroszokat továbbra is sértegeti
Ukrajna küldöttsége a lehető legkonstruktívabb az amerikai féllel folytatott rijádi tárgyalásokon – hangsúlyozta vasárnap este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki azonban ezúttal sem állta meg, hogy ne rúgjon egyet az oroszokba.
„Mostanra már a második találkozóját tartotta az amerikai és ukrán csapat Szaúd-Arábiában. Ezúttal inkább technikai szinten – katonáink, diplomatáink, energetikai minisztériumunk képviselői. Épp most beszéltem Rusztem Umerovval (védelmi miniszterrel), aki beszámolt nekem a találkozóról és a megbeszélések menetéről. Csapatunk teljesen konstruktív módon dolgozik, a beszélgetés nagyon hasznos volt. A delegációk munkája folytatódik” – ismertette Zelenszkij videóüzenetében, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
Felidézte, hogy már március 11. óta van javaslat feltételek nélküli tűzszünetre, de Oroszország ennek ellenére „minden egyes éjszaka és minden nappal maximálisan cinikus támadásokat mér” Ukrajnára. „Oroszországra gyakorolt nyomás nélkül ők ott Moszkvában továbbra is alá fogják ásni az igazi diplomáciát és a továbbiakban is életeket fognak tönkre tenni” – hangoztatta Zelenszkij. „Bármiről is beszélhetünk ma partnereinkkel, rá kell bírnunk Putyint arra, hogy valódi utasítást adjon a csapások leállítására: aki hozta ezt a háborút, annak is kell visszavennie azt” – tette hozzá.
A vasárnap kezdődött amerikai–ukrán tárgyaláson az ukrán delegációt Rusztem Umerov védelmi miniszter vezeti. Umerov szerint a találkozók célja „közelebb hozni a békét és megerősíteni a biztonságot”. Mint mondta, egyebek között megvitatták az energetikai és más kulcsfontosságú infrastrukturális létesítmények védelmére vonatkozó javaslatokat.
Hétfőn, vagyis már ma az amerikai és az orosz tárgyalódelegáció is összeül a szaúdi fővárosban. (MTI, MA)
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























