Trump unszolására az amerikai elitegyetem végre fellép a zsidó diákok megfélemlítése ellen
A Columbia Egyetem intézkedéseket jelentett be az antiszemitizmus elleni fellépés érdekében, köztük a demonstrációk szabályainak módosítását és szervezeti változásokat – ezt az egyetem ideiglenes elnöke, Katrina Armstrong az általa írt levélben jelentette be.
Az Egyesült Államok elit intézményei között számon tartott Columbia Egyetem tervezett lépései közé tartozik, hogy megtiltják a tüntetést a tanulmányi célokra használt épületekben, valamint új biztonsági személyzetet alkalmaznak, amelynek joga lesz hallgatók őrizetbe vételére az egyetem területén. Katrina Armstrong közölte, hogy a Közel-Kelet-tanulmányok szervezeti egység is új felügyelet alá kerül.
A bejelentett intézkedések szerepeltek a Trump-adminisztráció által támasztott feltételek között, amelyek teljesítéséhez kötötte az egyetem szövetségi támogatásának folytatását. Donald Trump elnök március elején közölte, hogy 400 millió dollár szövetségi támogatást von vissza a New Yorkban működő magánegyetemtől. A Trump-adminisztráció a múlt héten tette közzé azokat az intézkedéseket, amelyeket elvár a Columbia vezetésétől a szövetségi támogatás jövőbeli folytatása érdekében.
A Columbia Egyetem vezetése által az antiszemita jelenségek csökkentése és az egyetem biztonságának helyreállítás érdekében hozott intézkedéseket a felsőoktatási intézmény egyes részlegei elítélték, és az akadémiai szabadság megsértésének minősítették. Donna Lieberman, a New York-i Polgárjogi Unió igazgatója „kapitulációval” vádolta az egyetem vezetését.
A Columbia Egyetemen a Hamász Izraelben elkövetett 2023. október 7-i terrortámadását követően kezdődtek részben erőszakos, palesztinpárti és esetenként nyíltan antiszemitának minősített Izrael-ellenes tüntetések. A zsidó diákok a történtek nyomán megfélemlítő hangulatról számoltak be.
Egy ukrán rakétatámadás ma megsemmisítette Szudzsa gázmérőállomását
Gyakorlatilag megsemmisült az orosz–ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután közép-európai idő szerint 8 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg,…
Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül!
Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a…
A DK és a Tisza közötti vita csak színjáték, a választások után jöhet az összeborulás
Ha a Demokratikus Koalíció (DK) jövőre bejut a parlamentbe, és szükség lesz rá a többséghez, összefog majd a Tisza Párttal.…
Szlovákiából érkezhetett a száj- és körömfájás betegség Levélre?
A jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy Szlovákiából érkezett a ragadós száj- és körömfájás betegség a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél település…
Magyarországon kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség novemberben
A magyar kormány 4,5 százalékos inflációval számol, így novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség – közölte Gulyás Gergely,…
Szentkirályi Alexandra: Nem kérünk Brüsszel katonáiból és a genderpropagandából
A fővárosi Fidesz-KDNP továbbra is elutasítja, hogy Bódis Kriszta kerüljön a Fővárosi Szociális Közalapítvány élére – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi…