Az új osztrák külügyminiszternek nem tetszik a Pride magyarországi betiltása
A kárpátaljai magyar közösség jogainak a folyamatos megsértéséről, de a szivárványos felvonulások magyarországi betiltásáról is egyeztetett telefonon új osztrák kollégájával Szijjártó Péter – erről a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán tájékoztatott.
A bejegyzés szerint Szijjártó Péter nagyra becsüli Beate Meinl-Reisinger segítő szándékát. Kiemelte ugyanakkor: a helyzet továbbra is az, hogy az ukrán kormány a folyamatos ígérgetés és szép szavak dacára a mai napig nem adta vissza a magyar közösségtől 2015 óta elvett kisebbségi jogokat. Ez elfogadhatatlan és totálisan ellentétes a közös európai szabályokkal és értékekkel – hangsúlyozta Szijjártó Péter. „Így mindaddig, amíg ez a szomorú helyzet fennáll, szó sem lehet semmifajta előrehaladásról Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásai kapcsán” – fogalmazott.
A miniszter jelezte, hogy véleményt cseréltek a Pride felvonulások kapcsán is. Rögzítették, hogy teljesen ellentétes álláspontot képviselnek ebben az ügyben. Szijjártó Péter közölte: elmondta kollégájának, hogy Magyarországon a gyerekek védelme abszolút elsőbbséget élvez. „Mi nem más országok kormányainak, hanem a magyar emberek elvárásainak akarunk megfelelni” – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…