Tudjuk, ki szabja meg a „hazai“ liberális médiának, hogy miről és hogyan írhat
A Szuverenitásvédelmi Hivatal beazonosította az amerikai közpénzeket a magyarországi kormánykritikus médiához becsatornázó szervezetet, az Internewst – közölte a hivatal.
A vizsgálat során kiderült, hogy „az Egyesült Államokból induló médiatámogatási programok nem pusztán technikai segítséget nyújtanak, hanem ideológiai és politikai elvárásokat is támasztanak a támogatott szerkesztőségek felé”. Hozzátették: az Internews azért dolgozik, hogy olyan narratívákat alakítson ki, melyek segítségével az amerikai progresszív elit nyomás alá tudja helyezni az adott országok kormányait, döntéshozóit.
Mint írták, az Internews egy 1982-ben alapított amerikai székhelyű nonprofit szervezet. Finanszírozói között szerepel a USAID, Soros György Nyílt Társadalom Intézete, a Rockefeller Alapítvány és a hivatal korábbi jelentéseiben részletesen bemutatott, a 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki összefogás tiltott külföldi finanszírozásában komoly szerepet játszó National Endowment for Democracy (NED) nevű amerikai szervezet. Közölték: az Internews tehát valójában az amerikai kormánytól és nemzetbiztonsági szerveitől függő szervezet.
A hivatal szerint az Internews nem csupán pénzzel, hanem technológiával és narratívák terjesztésére alkalmas tartalommal is ellátja a médiumokat, melyeknek a hálózat értékrendjét és üzeneteit kell képviselniük, a kijelölt témákban aktivitást produkálniuk. A támogatások feltétele olyan narratívák kialakítása, melyek segítségével az amerikai progresszív elit nyomás alá tudja helyezni az adott országok kormányait, döntéshozóit és befolyásolni tudják az adott ország állampolgárait.
Kitértek arra, hogy a szervezet komoly aktivitást fejt ki a kelet-közép-európai régióban, elsősorban Magyarországon és Lengyelországban. „A USAID-del közös médiafejlesztési programjai 2010 óta játszanak szerepet egyes magyarországi médiumok (például 444.hu) működtetésében pályázatok, szakmai képzések és infrastruktúra-támogatások formájában“ – olvasható a közleményben. A hivatal vizsgálata kiemeli – írták –, hogy az Internews a támogatásokért cserébe elvárta a hazai médiumoktól, hogy az általa meghatározott témákat tegyék a közbeszéd részévé, hogy dezinformációként keretezzék a megrendelő érdekeivel ellentétes narratívákat, valamint kötelezően megjelenítendő tartalmakat is szolgáltattak a finanszírozott szerkesztőségeknek.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























