Tudjuk, mit tartalmaz a háborúpárti brüsszeli elit új „bibliája”
Európának be kell fektetnie a kontinens védelmébe, miközben továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, hogy meg tudja védeni magát Oroszország agressziójával szemben – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő Brüsszelben, az európai védelem erősítését célzó, úgynevezett európai védelmi fehér könyv szerdai bemutatóján.
Kaja Kallas közölte, a fehér könyv módszereket javasol a tagállamok számára a védelembe való nagymértékű beruházásra, a védelmi rendszerek beszerzésére és az európai védelmi ipar felkészültségének hosszú távú kiépítésére. „Új intézkedések meghozatala elengedhetetlen Európa biztonsága szempontjából” – fogalmazott Kallas, majd aláhúzta: Európának be kell fektetnie a kontinens biztonságába és védelmébe, miközben továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, hogy meg tudja védeni magát Oroszország agressziójával szemben.
Az európai védelmi kapacitás erősítésére van szükség a legrosszabb forgatókönyvekre való felkészülés mellett – hangoztatta Kallas, majd közölte: a dokumentum a katonai mobilitás javítását, a készletek felfeltöltését célozza, és a külső határok, nevezetesen az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös szárazföldi határok megerősítését kívánja elérni. A terv továbbá ösztönözni kívánja a tagországokat, hogy hagyják jóvá az EU fiskális szabályainak javasolt lazítását, amely megkönnyíti a védelmi kiadások növelését. Javasolja, hogy a tagországok működjenek együtt a védelmi kiadások 35 százalékának erejéig. A szöveg továbbá 1,5 milliárd eurós európai védelmi ipari programot hagy jóvá.
Az uniós főképviselő közölte, az Európa újrafelfegyverzését célzó, 800 milliárd eurós ReArm Europe nevű terv megvalósítása lesz az európai védelmi unió alapja egyebek mellett az által, hogy lehetővé teszi a közfinanszírozás felhasználását a védelemben nemzeti szinten. A jelenlegi rendkívüli körülmények ismeretében az Európai Bizottság akár 150 milliárd eurót is bevon a tőkepiacokon keresztül, hogy a lehető leggyorsabban segítse az uniós tagállamokat, és jelentősen növelje az európai védelmi képességekbe való befektetéseket – mondta. Ezeket a pénzeszközöket kérésre, nemzeti tervek alapján folyósítják az érdekelt tagállamoknak. (MTI, MA)
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…