LEGOLVASOTTABB











Putyin őszintén kiöntötte a lelkét Trumpnak arról, mit is gondol az ukránokról

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden több mint egy órát beszélt telefonon a 30 napos átmeneti tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatról. Az eredmény: Moszkva egyelőre csak egy korlátozott tűzszünettel ért egyet. Putyin nem bízik az ukránokban, és ezt nem is leplezi.

Ezekben nem lehet megbízni – állítja Putyin, aki szerint „a kijevi rezsim már többször szabotálta és megszegte a megkötött megállapodásokat” (Fotó: SITA/AP/Gavriil Grigorov, Sputnik)
❚❚

Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünet lehet az első lépés az ukrajnai háború lezárása felé vezető folyamatban – a többi között ebben értett egyet Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden folytatott több mint egyórás telefonbeszélgetésén az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint. Az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint az amerikai és az orosz elnök egyetértett abban, hogy a háborús konfliktust tartós békének kell követnie. A két vezető telefonbeszélgetése azt követően jött létre, hogy a múlt héten Ukrajna elfogadta a 30 napos átmeneti tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot, aminek megvalósításához az orosz beleegyezésre is szükség van.

Az orosz elnök támogatásáról biztosította amerikai hivatali partnerének elképzelését, miszerint Oroszország és Ukrajna 30 napig kölcsönösen lemond az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról, és erre Vlagyimir Putyin parancsot is adott az orosz hadseregnek – közölte a Kreml a két vezető keddi telefonbeszélgetéséről.

A 30 napos tűzszünetre vonatkozó kezdeményezéssel kapcsolatban Vlagyimir Putyin a tájékoztatás szerint számos lényeges részletet vázolt fel. Ezek kiterjedtek az esetleges fegyvernyugvás hatékony ellenőrzésére a teljes harci érintkezési vonal mentén, az ukrajnai kényszermobilizáció leállításának szükségességére és az ukrán fegyveres erők újrafegyverzésének kérdésére is.

Putyin kitért „a kijevi rezsim megállapodáskészségének hiányából eredő súlyos kockázatokra”, arra, hogy az ukrán vezetés „már többször szabotálta és megszegte a megkötött megállapodásokat”. Felhívta a figyelmet az ukrán fegyveresek által a kurszki régió civil lakossága ellen elkövetett barbár, terrorista bűncselekményekre is. „Hangsúlyozták, hogy a konfliktus eszkalálódása megakadályozásának és a politikai és diplomáciai eszközökkel történő megoldása kulcsfeltételének a külföldi katonai segítségnyújtás és a Kijevnek nyújtott hírszerzési információk teljes beszüntetésének kell lennie” – áll a Moszkvában kiadott közleményben. Putyin Trump arra irányuló közelmúltbeli felhívásával kapcsolatban, hogy kíméljék meg a kurszki régióban bekerített ukrán katonák életét, megerősítette, hogy az orosz fél megadás esetén kész az életet és méltányos bánásmódot garantálni számukra, az orosz törvényekkel és a nemzetközi joggal összhangban.

A két elnök megerősítette azon szándékát, hogy folytatják az ukrajnai rendezésre irányuló erőfeszítéseket a kétoldalú rendszerben, egyebek között az amerikai elnök javaslatainak figyelembevételével. Ennek érdekében szakértői csoportokat állítanak fel.

Küldj nekünk tippet




Magyarország szembeszáll a liberális birodalom „smasszereivel és zsoldosaival”

A kormány mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a sajtó ne a USAID vagy a Soros-hálózat érdekeit, hanem a…

28. 03. 2025 | Magyarország | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egy ukrán rakétatámadás ma megsemmisítette Szudzsa gázmérőállomását

Gyakorlatilag megsemmisült az orosz–ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután közép-európai idő szerint 8 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg,…

28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül!

Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a…

28. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A DK és a Tisza közötti vita csak színjáték, a választások után jöhet az összeborulás

Ha a Demokratikus Koalíció (DK) jövőre bejut a parlamentbe, és szükség lesz rá a többséghez, összefog majd a Tisza Párttal.…

28. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Putyin szerint Trump nem blöfföl, amikor Grönland megszállásáról beszél

Az Egyesült Államok régóta tervezi Grönland annektálását, az erre vonatkozó igényt komolyan kell venni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz…

28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az európai csúcsfejek lázálmokat kergetnek, és nagyon fontosnak érzik magukat

Francia–brit irányítású lesz az Ukrajnát támogató szövetségesek koalíciója – jelentette be Emmanuel Macron. A francia elnök közölte, hogy egy francia–brit…

28. 03. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európának nincs ereje beavatkozni Ukrajnában

Európának nincs valós katonai ereje arra, hogy beavatkozzon Ukrajnában – mondta az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője csütörtökön az M1 aktuális…

28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Legalább öt embert sebesített meg egy késes támadó Amszterdamban

Legkevesebb öt embert megsebesített egy késelő Amszterdam belvárosában, a feltételezett támadót a rendőrség a helyszínen elfogta – tájékoztatott az NL…

27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok továbbra is támadják az orosz polgári energetikai létesítményeket

Polgári energetikai létesítmények elleni újabb ukrán dróntámadásokról számolt be a brjanszki régióból és a Krímből csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

27. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szlovákiából érkezhetett a száj- és körömfájás betegség Levélre?

A jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy Szlovákiából érkezett a ragadós száj- és körömfájás betegség a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél település…

27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A kínai hadsereg „bármikor készen áll a harcra” Tajvannal

„Tajvan Kína elidegeníthetetlen része. Nem volt ország a múltban, most sem az, és a jövőben sem lesz az. A kínai…

27. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországon kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség novemberben

A magyar kormány 4,5 százalékos inflációval számol, így novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség – közölte Gulyás Gergely,…

27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel nem kötelezi Szlovákiát a háztáji állatok leölésére a mostani járvány miatt?

A ragadós száj- és körömfájással sújtott csallóközi településeken a lakosság körében hatalmas a felháborodás, hogy a háztáji állataikat is leölik.…

27. 03. 2025 | Vélemény | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Vélemény | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szentkirályi Alexandra: Nem kérünk Brüsszel katonáiból és a genderpropagandából

A fővárosi Fidesz-KDNP továbbra is elutasítja, hogy Bódis Kriszta kerüljön a Fővárosi Szociális Közalapítvány élére – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi…

27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump óva inti az EU-t és Kanadát attól, hogy összefogjanak Amerika ellen

Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb" mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak…

27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump 25%-os vámot jelentett be minden külföldről importált gépjármű után

Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-ától – jelentette be Donald Trump…

27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel titkolja, mennyi pénzt is juttatott a balliberális NGO-knak

A Patrióták Európáért pártcsoport 86 adatigénylést nyújtott be az Európai Bizottsághoz, annak főigazgatóságaihoz és ügynökségeihez az NGO-k finanszírozásával kapcsolatban, azonban…

27. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A francia elnök 2 milliárd eurónyi katonai segélyt jelentett be Ukrajnának

Franciaország további 2 milliárd euró (800 milliárd forint) katonai segélyt nyújt Ukrajnának – jelentette be Emmanuel Macron francia államfő ukrán…

27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.