Nyakunkon a háború – ujjong a háborúpárti Ursula von der Leyen
Oroszország „konfrontációra készül európai demokráciákkal”, ennek érdekében kiterjesztette hadiipari termelőkapacitását – figyelmeztetett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a koppenhágai Dán Királyi Katonai Akadémián tartott beszédében.
„Ezek a befektetések tüzelik az Ukrajna elleni háborút, párhuzamosan pedig felkészítik Oroszországot egy jövőbeli konfrontációra európai demokráciákkal” – hangoztatta von der Leyen. Hozzátette, hogy eközben az Egyesült Államok áthelyezi külpolitikai erőfeszítéseinek hangsúlyát az indiai-csendes-óceáni térségre. Kijelentette, hogy 2030-ig az Európai Uniónak „fel kell fegyvereznie magát és ki kell fejlesztenie a hihető elrettentést”. „Nem tekinthetjük magától értetődőnek a biztonsági struktúrát, amelyre eddig hagyatkoztunk” – mondta. Hozzátette, hogy az uniós tagállamoknak nagyszabású projekteket kell kidolgozniuk és erősíteniük kell a hadiipari beszerzéseket illető együttműködést. Mint mondta, ezzel az EU-tagországok össze tudják hangolni a keresletet, lecsökkenthetik a kiszállítási időket, és szavatolhatják, hogy fegyverzeti rendszereik egymással kompatibilisek legyenek.
Von der Leyen kiemelte azt is, hogy „a befolyási övezetek és a hatalmi vetélkedés korszaka” visszatért. Szerinte az új világrend az évtized második felére fog formát önteni. Mindemellett az EU „szorosan elkötelezett abban, hogy együttműködjön a NATO-val és az Egyesült Államokkal” – tette hozzá. „Ha Európa el akarja kerülni a háborút, akkor Európának fel kell készülnie a háborúra” – hangoztatta. Az Európai Bizottság elnöke szerint saját lábra kell állítani az európai védelmet. „A tagállamoknak teljességgel támaszkodni kell tudniuk az európai védelmi beszerzési láncolatokra” – húzta alá. Hozzáfűzte, hogy az elkövetkezendő hónapokban a bizottság ezért megbeszéléseket fog folytatni az európai hadiipari cégekkel, és terveket fog bemutatni az egyszerűsített engedélyeztetési eljárásokra vonatkozóan. „Szükség van arra, hogy 2030-ig kiépüljön egy, az egész EU-ra kiterjedő, működőképes hálózat szárazföldi folyosókkal, repülőterekkel és kikötőkkel, ami megkönnyíti a csapatok, illetve katonai felszerelések gyors szállítását” – jelentette ki Ursula von der Leyen. Az EU-nak be kell fektetnie légvédelembe, lőszerekbe, rakétákba és drónrendszerekbe – sorolta, rávilágítva, hogy ezen harceszközök jelentőségét az ukrajnai háború tette világossá. Beszélt arról is, hogy stratégiailag fontos célkitűzés, hogy a kijevi vezetést elég erőssé tegyék ahhoz, hogy „teljességgel megemészthetetlen legyen potenciális támadók” elrettentésére. Egyben bejelentette egy Ukrajnával közös munkacsoport megalakítását a hadfelszerelések beszerzésének megkönnyítésére, illetve a kijevi vezetés támogatásának megszilárdítására.
Egy ukrán rakétatámadás ma megsemmisítette Szudzsa gázmérőállomását
Gyakorlatilag megsemmisült az orosz–ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután közép-európai idő szerint 8 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg,…
Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül!
Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a…
A DK és a Tisza közötti vita csak színjáték, a választások után jöhet az összeborulás
Ha a Demokratikus Koalíció (DK) jövőre bejut a parlamentbe, és szükség lesz rá a többséghez, összefog majd a Tisza Párttal.…
Szlovákiából érkezhetett a száj- és körömfájás betegség Levélre?
A jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy Szlovákiából érkezett a ragadós száj- és körömfájás betegség a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél település…
Magyarországon kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség novemberben
A magyar kormány 4,5 százalékos inflációval számol, így novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség – közölte Gulyás Gergely,…
Szentkirályi Alexandra: Nem kérünk Brüsszel katonáiból és a genderpropagandából
A fővárosi Fidesz-KDNP továbbra is elutasítja, hogy Bódis Kriszta kerüljön a Fővárosi Szociális Közalapítvány élére – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi…