Trump és Putyin e héten egyeztethet. Már tudjuk, mikor jöhet a béke
A tűzszüneti javaslatról egyeztethet e héten Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte az amerikai elnök különleges megbízottja. Mire számíthatunk?
Steve Witkoff a CNN hírtelevízió State of the Union című műsorának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy jó és pozitív párbeszédre számít a két elnök részéről. Mint mondta, Donald Trump mind vasárnap, mind szombaton egyeztet vele és már elnöki tanácsadókkal arról, hogy milyen módon lehet előrelépést elérni. Az orosz és ukrán fél közötti közvetítésben aktívan szerepet vállaló diplomata kifejtette, hogy jelenleg sokkal közelebb áll egymáshoz a háborúban álló két fél, mint történt az az amerikai kapcsolatfelvételt megelőzően, és az elmúlt hetekben létrejött személyes tárgyalások előtt. „A két oldal mérföldekre volt egymáshoz ahhoz képest, ahol ma vannak” – fogalmazott.
A különleges megbízott, aki múlt csütörtökön négy órán keresztül tárgyalt Moszkvában, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott az egyeztetést „pozitívnak” és „megoldás-központúnak” mondta. Az ukrajnai béke érdekében zajló többirányú diplomáciai tárgyalásokról elmondta, hogy ezek párhuzamosan zajlanak az ukrán és az orosz fél mellett európai érdekelt országok képviselőivel, így franciákkal, britekkel, valami norvégokkal és finnekkel. Ezen megbeszélések témái között szerepel az orosz megszállással érintett régiók jövője, valamint egyéb keretek, mint egy tűzszünet lehetséges elemei – fejtette ki az amerikai tárgyalóküldöttség tagja.
Arra a kérdésre, hogy milyen időtávon belül lehet realitás a harcok beszüntetése, Steve Witkoff azzal válaszolt, hogy egyetért Donald Trump elnökkel, aki hetek kérdéseként emlegeti a háború lezárásáról szóló megállapodás létrejöttét. Donald Trump szombaton a Truth Social közösségi oldalán azt tudatta, hogy az ukrán elnökkel és kormánnyal való kapcsolattartással bízta meg Keith Kellogg tábornokot elnöki megbízotti jogkörben. „Kellogg tábornok, magasan elismert katonai szaktekintély fog közvetlenül egyeztetni Zelenszkij elnökkel és az ukrán vezetéssel. Jól ismeri őket és jó munkakapcsolatban vannak” – fogalmazott az elnök. Keith Kellogg január óta ukrán–orosz ügyekért felelős elnöki megbízottként dolgozott, ám az orosz fél jelezte, hogy nem fogadja el jelenlétét egy béketárgyaláson, mert túlságosan közelállónak tartja Ukrajnához. Steve Witkoff hivatalos pozíciója szerint az amerikai elnök közel-keleti különleges megbízottja.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…