Pazarlás, csalás, visszaélés: így szórja az adófizetők pénzét a Szabad Európa Rádió
Az Egyesült Államok globális médiáért felelős ügynöksége (USAGM) fizetett szabadságra küldte a felügyelete alatt működő minden médium dolgozóit, így a Voice of America és a Szabad Európa Rádió munkatársait is. Az intézkedés Donald Trump elnök pénteken aláírt rendeletével összhangban született, amely a szövetségi bürokrácia csökkentésének folytatásáról szól.
Kari Lake, az Egyesült Államok Globális Média Ügynökségének (US Agency for Global Media) vezető tanácsadója közölte, hogy a szervezet folytatja minden, a törvényben megszabott programját, és „elhagyja” azokat, amelyekről törvény nem rendelkezik. „A pazarlás, csalás és visszaélés korlátok nélkül zajlott ebben az ügynökségben, az amerikai adófizetőknek pedig ezt nem kell finanszírozniuk” – fogalmazott Kari Lake. Az ügynökség tevékenységének áttekintése során feltárt ügyek közül a közlemény kiemel „több száz millió dolláros juttatást álhíreket közvetítő médiumoknak”, valamint egy nagyjából 250 millió dolláros ingatlanbérleti szerződést, amely egy Washington belvárosában álló olyan épületre vonatkozik, amely műsorszórásra nem alkalmas létesítményként működik.
A külföldre sugárzó médiumokat működtető szövetségi ügynökség tevékenységének vizsgálata súlyos nemzetbiztonsági visszásságokat is feltárt, így kémek, valamint a terrorizmust támogató személyek beépülését a szervezetbe – olvasható a USAGM közleményében. Azt is megállapítják, hogy „az intézmény belsősei, valamint velük együttműködő külsős aktivista csoportok és radikális baloldali érdekvédők által végzett tevékenység megreformálhatatlanná teszi a teljes szervezetet”. „Tetejétől az aljáig, ez az ügynökség velejéig rothadt és anyagi teher az amerikai adófizetők számára” – fogalmaz a szervezet közleménye.
Az Egyesült Államok Globális Média Ügynökségéhez számos nemzetközi médium tartozik. A szervezeti struktúrában központi és szövetségi műsorszóró hálózatként szerepel a Voice of America, valamint a kubai műsorsugárzásért felelős Office of Cuba Broadcasting. Más kategóriába tartozik – úgynevezett nem-szövetségi műsorszóró hálózatként, valamint kedvezményezettként – az amerikai költségvetés által finanszírozott Szabad Európa Rádió (Radio Free Europe/Radio Liberty), az ázsiai és közel-keleti műsorszóró hálózat, valamint két támogatási alap, az Open Technology Fund és a Frontline Media Fund. Az ügynökség utóbbi elemét, a Frontline Media Fundot 2024 nyarán hozták létre, feladataként „tényalapú hírek és információ” eljuttatásának finanszírozását szabták meg más országokba.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…