Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az EU Magyarország elleni szankcióit
Szlovákia soha nem fog támogatni semmilyen európai uniós szankciót Magyarország ellen, annak szuverén álláspontjai miatt – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn a közösségi médiaprofilján közzétett bejegyzésében.
A szlovák miniszterelnök, aki hétfőn európai uniós tagországok nagyköveteivel találkozott, bejegyzésében a találkozón ismertetett, a „mind a négy égtájra orientált szuverén szlovák külpolitika” jegyében bemutatott szlovák álláspontokról számolt be az Európai Tanács csütörtöki ülésével összefüggésben. Robert Fico bejegyzésében rámutatott: elsődlegesen négy kérdéskört érintve hangsúlyozta Szlovákia álláspontját. Leszögezte: az Ukrajnán át érkező gáztranzit nélkül Európa soha nem lesz versenyképes, és Szlovákia folytatni fogja diplomáciai offenzíváját ennek a gáztranzitnak a megújítása érdekében.
Szlovákia nem vesz részt semmilyen katonai misszióban Ukrajnában, és „egy centet sem ad” Ukrajna katonai megsegítésére, ugyanakkor támogatja, hogy a szlovák és az ukrán kormányoknak egy olyan következő együttes ülésére kerüljön sor, amelyen kölcsönösen hasznos projektek létrehozására összpontosítanának – húzta alá Robert Fico. Kiemelte: Szlovákia soha nem fog támogatni semmilyen európai uniós szankciót Magyarország ellen, annak szuverén álláspontjai miatt. Végül rámutatott: személy szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy Szlovákia elkerülje az előrehozott választásokat, és hogy a hárompárti szlovák kormánykoalíció, a két kisebb kormánypárt, a Hlas és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti frakcióinak „szétesése” után, ismét stabil legyen.
Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny
Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























