LEGOLVASOTTABB











Új információk szivárogtak ki Ferenc pápa klinikai állapotáról

Az orvosok heteken át minden este közleményben összegezték Ferenc pápa állapotának az alakulását, majd kétnaponként adtak információkat. E héten tovább ritkították a közléseket. Mi áll a háttérben, és mire számíthatunk?

Apácák imádkoznak Szent II. János Pál pápa szobránál a római Agostino Gemelli kórház előtt, ahol Ferenc pápát február 14. óta ápolják (Fotó: SITA/AP/Andrew Medichini)
❚❚

Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, ami megerősíti az utóbbi egy hétben rögzített javulást – közölte a Szentszék szombat este a Gemelli-klinika orvosainak véleménye alapján. Az egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigénpótlást kap, éjszaka pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a levegővételét. Utóbbi mértékét azonban fokozatosan csökkentik. Ferenc pápának továbbra is kórházi terápiára van szüksége, légzési fizioterápiára, valamint mozgásterápiára, és ezek a már több hete követett terápiák „további, fokozatos javulási eredményeket mutatnak” – olvasható a rövid orvosi közleményben.

Ferenc pápa február 14. óta van a római Gemelli-klinikán. A héten ez volt a harmadik nap, hogy orvosi információkat hoztak nyilvánosságra. Az orvosok heteken át minden este közleményben összegezték Ferenc pápa állapotának az alakulását, majd kétnaponként adtak információkat. E héten tovább ritkították a közléseket Ferenc pápa egészségi állapota stabilitására hivatkozva. A Szentszék péntektől beszüntette a szentszéki szóvivő mindennapos nyilatkozatait is, amelyek az éjszakákról és a pápa napközbeni tevékenységéről nyújtottak képet.

A Szentszék hangsúlyozta, hogy a következő orvosi közlemény kedden vagy szerdán várható. A pápa a „harmadik Vatikánnak” keresztelt Gemelli-klinikáról „tovább végzi a munkáját”: szombaton Burkina Faso és Chile új apostoli nunciusát és Vietnám új segédpüspökét nevezte ki.

Szombat estétől ismét a Szent Péter téren tartják a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért, amit három hete a bíborosi kar más-más tagja vezet. A Szentszék közlése szerint Ferenc pápa vasárnap ismét nem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imát kísérő beszédét, amelyet az egymás utáni ötödik vasárnap csak szöveges változatban adnak ki.

Küldj nekünk tippet




A Tisza odaadná a magyarok pénzét Ukrajnának

Tarr Zoltánra, a Tisza Párt alelnökére és európai parlamenti delegációjának a vezetőjére szerencsére mindig lehet számítani, ha önleleplezésről van szó:…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Állandósult a Fidesz előnye a Tisza Párttal szemben

A Fidesz-KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 49 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szerint Brüsszel a háború útján megy tovább

Az Európai Bizottság Ukrajna szerdán bemutatott finanszírozási tervével nemcsak a decemberi EU-csúcs eredményét teszi zárójelbe, de a valóságot is –…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A SZÉP-kártya a turizmus motorja

A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki,…

15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Veszélyes szír antifa aktivista kiadását kérjük Párizstól

Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Újabb bizalmatlansági indítvány Von der Leyen ellen

Az Európai Parlament (EP) Patrióta frakciója, az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás miatt, bizalmatlansági indítványt nyújt be Ursula von der Leyen, az…

14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kiskorúak bandái terrorizálják Olaszországot

Az olasz hatóságok szerint eredménytelennek bizonyultak az elsősorban másod- és harmadikgenerációs migráns fiatalok bűnbandáival szembeni eddigi intézkedések, ezért – mint…

14. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trumpnak most a rakétapajzs miatt kell Grönland

A Golden Dome (Aranykupola) rakétavédelmi rendszer kiépítéséhez elengedhetetlen Grönland megszerzése az Egyesült Államok számára - írta Donald Trump szerdán a…

14. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokat spórolhatunk az olcsóbb számlacsomaggal

Január végéig a lakossági ügyfelek megkapják éves bankszámladíj-összesítésüket, amelyben a bankok idén először felhívják a figyelmet az ügyfelek szokásaihoz igazított,…

14. 01. 2026 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Nagy az érdeklődés a MÁVPlusz okoskedvezménye iránt

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel, már az első egy hónapban több mint 850 ezer alkalommal…

14. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Indul az otthontámogatás a közszférában dolgozóknak

Újabb jó hír, ezúttal a közszférában dolgozók számára, hiszen 2026 januárjától indul az 1 millió forintos otthontámogatási program – közölte…

14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Itt az igazság Ukrajna uniós finanszírozásáról

Közzétette a kormány a jelentést Ukrajna uniós finanszírozásáról és az Európai Bizottság adóemelésekre és megszorításokra irányuló követeléseiről – figyelmeztet Bóka…

14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

2025 volt a harmadik legmelegebb év

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13…

14. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Bayer Zsolt: a nyugati világ széthullóban van

Lehet tagadni, hogy a nyugati világ kulturálisan, identitását, hagyományait, vallását tekintve széthullóban van, de ez a valóság – jelentette ki…

14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Súlyos veszélyt jelenthet a Tisza kiszivárgott adatbázisa

Az Egyesült Államok mélyállamához kapcsolódó, kémszoftvert fejlesztő, a titkosszolgálattal kapcsolatban álló amerikai vállalathoz vezetnek a Tisza Párt adatszivárgási botrányának szálai.

14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ennyibe került Sulyok Tamás párizsi „luxusútja”

A Demokratikus Koalíció (DK) kiperelte és meg is kapta Sulyok Tamás köztársasági elnök és kíséretének a 2024-es olimpia idején keletkezett…

13. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Március 21-én lesz az idei CPAC Hungary

Idén március 21-én lesz a CPAC Hungary konferencia – jelentette be Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója.

13. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel Magyar Péterre tette meg tétjeit

Brüsszel Magyar Péterre tette meg tétjeit, mert tőle együttműködést vár, amiért cserébe megkapná az uniós forrásokat, pontosan úgy, mint Donald…

13. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Most dől el, hogy kié lesz Magyarország

06. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.