Ursula von der Leyen: Európa ma történelmet ír
Mindannyian igazságos és tartós, de az erő pozíciójából kiinduló békét akarunk, ez Donald Trump érdeke is, és ha ezt el akarja érni, akkor ez csak az EU és tagállamai támogatásával lehetséges, mert előfeltételeket kell teljesíteni – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a rendkívüli uniós csúcsot lezáró csütörtök esti sajtótájékoztatóján.
Felhívta a figyelmet, hogy Európa kulcsszerepet játszott Ukrajna gazdasági túlélésének biztosításában, jelentős befektetésekkel támogatja az ukrán védelmi ipart és katonai képességeit. Emellett gondoskodott az energiarendszer fenntartásáról, amely lehetővé tette a tél átvészelését. „Számos példa bizonyítja, hogy Európa támogatása elengedhetetlen a pozitív eredmények eléréséhez és a béke megteremtéséhez, amely közös érdekünk” – tette hozzá. Az uniós vezetők tanácskozását összefoglalva Von der Leyen úgy fogalmazott: „Európa ma történelmet ír, elszántan dolgozunk biztonságunk megőrzésén, gyors és határozott intézkedésekkel”. Hangsúlyozta, hogy Európa komoly fenyegetéssel néz szembe, ezért az uniós felfegyverzési terv akár 800 milliárd eurót mozgósíthat a katonai képességek megerősítésére. A helyzet sürgető, ezért az Európa Bizottság a következő EU-csúcs előtt részletes jogszabályi javaslatokat terjeszt elő – jelentette be.
A terv keretében első lépés a Stabilitási és Növekedési Paktum Nemzeti mentesítési aktiválása, amely nagyobb költségvetési rugalmasságot biztosít a tagállamok számára, lehetővé téve számukra, hogy jelentős mértékben fektessenek be a védelembe. Ha ezt teljes mértékben kihasználják, akár 650 milliárd eurónyi védelmi kiadás válhat elérhetővé – taglalta. Ezen túlmenően egy új pénzügyi eszköz létrehozását is javasolja a bizottság, amely 150 milliárd eurónyi hitelt biztosítana a közös védelmi beszerzések felgyorsítására.
Ez a rendkívüli intézkedés – mint mondta – az európai képességek fejlesztését célozza, gyors szállításokat tesz lehetővé, és biztosítja, hogy a hitelekből finanszírozott beszerzések európai gyártóktól történjenek. További lehetőségként a tagállamok önkéntesen átcsoportosíthatják az EU meglévő költségvetési forrásait, különösen a kohéziós alapokat, védelmi célokra.
Az Európai Bizottság március 19-én bemutatja az európai védelmi fehér könyvet, valamint egy javaslatot a védelmi ipar egyszerűsítésére, amely hozzájárulhat a gyorsabb és hatékonyabb fejlesztésekhez az ágazatban. „Ukrajna fegyveres erőinek támogatása soha nem volt ennyire sürgető, ezért szorosan együtt fogunk működni Ukrajnával és a védelmi iparral annak érdekében, hogy a katonai szükségletei teljesüljenek” – zárta beszédét Von der Leyen.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…