LEGOLVASOTTABB











Szlovákia a vétót is bevetheti a földgáztranzit újraindításáért

Szlovák nemzeti érdek és legitim követelés Robert Fico szlovák kormányfő felhívása az ukrán kormányhoz, hogy újítsa fel az földgáz Ukrajnán keresztüli szállítását – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák államfő a dél-morvaországi Slavkovban tartott szerdai sajtóértekezleten.

Robert Fico hétfőn jelentette be, hogy Szlovákia csütörtökön Brüsszelben az Európai Tanács ülésén kész megakadályozni az Ukrajnáról szóló új közös határozat elfogadását, ha a csúcstalálkozó résztvevői nem fogják támogatni Szlovákia követelését (Fotó: SITA/Tomáš Bokor)
❚❚

Szlovákia eddig még soha nem gátolta meg az Európai Tanács Ukrajna megsegítését vagy az Oroszország elleni szankciókat illető lényegi döntéseit – mutatott rá a szlovák politikus. „A szlovák miniszterelnök Kijevhez intézett felhívása ebben az ügyben nemzeti érdeket fogalmazott meg és legitim követelés” válaszolta újságírói kérdésre. Peter Pellegrini cseh kollégája Petr Pavel meghívására részt vett az úgynevezett slavkovi hármas ülésén. A cseh és a szlovák elnök mellett a harmadik résztvevő Alexander Van der Bellen osztrák elnök volt.

Robert Fico hétfőn jelentette be, hogy Szlovákia csütörtökön Brüsszelben az Európai Tanács ülésén kész megakadályozni az Ukrajnáról szóló új közös határozat elfogadását, ha a csúcstalálkozó résztvevői nem fogják támogatni Szlovákia Kijevvel szembeni követelését. Ukrajna az év elején állította le az földgáz tranzitját területén keresztül. Peter Pellegrini szerint az ukrán döntés „komoly gondokat okoz” Szlovákiának, s európai szinten is növeli a gázárakat. Az elnök emlékeztetett: jelenleg Ukrajna Szlovákián keresztül szerzi be gázszükségleteinek egy részét és Szlovákia villanyáramot is szállít a szomszédos országba. Szerinte Kijevnek engedélyeznie kellene az azerbajdzsáni vagy más országokbeli gáz szállítását területén keresztül Közép-Európába.

„Amennyiben csütörtökön nem sikerül megegyezni, akkor valószínűleg mérlegelni kell, hogy egy ilyen válsághelyzetben, amely a jövőben még elmélyülhet, nem lenne-e jobb olyan megoldást keresni, amely nem fogja blokkolni az egész szervezetet” – jelentette ki a cseh elnök a kérdésre válaszolva. Ha bármelyik tagállam blokkolná a csúcstalálkozót – fejtette ki Petr Pavel – el kell gondolkodni azon, hogy a jövőben nem lenne-e jobb inkább a „hajlandóak koalíciója” formátumát választani, mint maradni a jelenlegi formátumban, amely a blokkolás által elveszíti hatékonyságát.

Küldj nekünk tippet




Ukrajnai rendezés: mindenki másképp csinálná

Közvetlenül a világ vezetőinek Ukrajna jövőjéről folytatott tárgyalásai után máris itt vannak az első merész kijelentések. Mennyire összeegyeztethetők ezek, és…

20. 08. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump: Ukrajna csak egy pufferzóna Oroszország és Európa között

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával

A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico rossz viccnek tartja Ukrajna további felfegyverzését

Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videójában üdvözölte az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalások alakulását, de rámutatott: egyelőre…

20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Augusztus 20-ai ünnepi programok

Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…

20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…

20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több száz fős drogkereskedő hálózatot számoltak fel

Több száz fős nemzetközi drogkereskedő hálózatot számolt fel a lengyel rendőrség európai társszervekkel, a régóta készített akcióban több mint egymilliárd…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti

Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…

19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov: Moszkva célja kizárólag az oroszok védelme

Oroszország sohasem törekedett egyszerűen területek elfoglalására, Moszkva célja az oroszok védelme, akik évszázadok óta élnek ezeken a földeken – jelentette…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket

Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyelek már elzavarnák a globalista kormányukat

A lengyelek 55,6 százaléka negatívan, 23,5 százalékuk pozitívan értékeli a kormány munkáját – derül ki az OGB közvéleménykutató kedden közzétett…

19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron őrjöng: Putyin egy ragadozó a küszöbünkön

Nem osztja Donald Trump amerikai elnök derűlátását a békeszerződés megkötésének lehetőségéről Emmanuel Macron. A francia elnök erről az amerikai NBC…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A német kancellár elárulta, mikor találkozhat Putyin és Zelenszkij

A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója – közölte Friedrich Merz német kancellár…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A liberálisok a modern rabszolgaság hívei

A tömeges bevándorlást erőltető liberális politikusokat egyáltalán nem az emberbaráti szeretet hajtja, épp ellenkezőleg – figyelmeztet legújabb, a The American…

19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij még hétfőn is az oroszok ellen lázított

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a nap folyamán Washingtonban találkozott…

18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A belgáknak már nagyon elegük lett a migránsokból

Hétfőtől új, szigorúbb feltételek vonatkoznak Belgiumban a menedékkérők családegyesítési kérelmeire – közölte a belga szövetségi kormány. Anneleen Van Bossuyt bevándorlásügyi…

18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.