LEGOLVASOTTABB






Macron: a béke szavatolása „talán európai erők bevetését is magában foglalja”

Az ukrajnai béke szavatolása a francia elnök szerint „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd”. Emmanuel Macron szerda este a francia országos televíziós csatornákon a nemzethez intézett beszédében elmondta, Franciaország a jövő héten Párizsban összehívja azon országok vezérkari főnökeit, amelyek készek garantálni a jövőbeni békét Ukrajnában.

Emmanuel Macron francia államfő szerint Európának egy „picit” bele kell húznia, ha Amerika leveszi rólunk a kezét (Fotó: SITA/AP/Ludovic Marin)
❚❚

A francia elnök közölte, az ukrajnai béke szavatolása „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd“. „Nem harcolni mennének, nem mennének a frontvonalba harcolni, hanem éppen ellenkezőleg, azután mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását” – mondta. „Már a jövő héten összehívjuk Párizsban azoknak az országoknak a vezérkari főnökeit, amelyek vállalni kívánják az ezzel kapcsolatos felelősségüket” – jelentette ki a francia elnök, aki szerint „az orosz fenyegetés itt van, és határok nélkül érinti Európa országait”. „Ebben a veszélyekkel teli világban őrültség lenne szemlélődőnek maradni” – fogalmazott az államfő.

Emmanuel Macron szerint Oroszország „az ukrán konfliktust már globális konfliktussá változtatta”, azzal, hogy „megsértette határainkat azért, hogy ellenfeleit meggyilkolja”, „manipulálta a romániai és moldovai választásokat”, „kibertámadásokat szervezett kórházaink ellen” és „megpróbálta manipulálni a közvéleményünket a közösségi oldalakon terjesztett hazugságokkal”. Véleménye szerint „ez az agresszió úgy tűnik, nem ismer határokat”.

Emmanuel Macron jelezte, hogy Franciaország „továbbra is elkötelezett a NATO és az Amerikai Egyesült Államokkal való partnerség mellett”. „De többet kell tennünk, meg kell erősítenünk a függetlenségünket a védelem és a biztonság terén. Európa jövőjéről nem dönthetnek Washingtonban vagy Moszkvában” – hangsúlyozta.

A francia elnök kijelentette, hogy „stratégiai vitát kíván nyitni” a francia nukleáris védőernyő kiterjesztéséről egész Európára, de annak bevetéséről a döntés továbbra is a francia elnök hatáskörében maradna. „A leendő német kancellár (Friedrich Merz) történelmi felhívására válaszolva úgy döntöttem, hogy stratégiai vitát kezdeményezek arról, hogy elrettentő fegyverünkkel megvédjük szövetségeseinket az európai kontinensen” – mondta Macron. Ugyanakkor „bármi történjék is, a döntés mindig is a köztársasági elnök, a fegyveres erők vezetőjének kezében volt és marad” – tette hozzá.

A francia nukleáris elrettentő erő európai kiterjesztésének lehetőségével Emmanuel Macron Friedrich Merz kérésére utalt, aki szerint az Egyesült Államok visszavonulásával Európának fel kell készülnie „a legrosszabb forgatókönyvre”, egy biztonsági garancia nélküli NATO-ra. Az amerikai–európai kapcsolatok aktuális kérdéseit illetően a francia elnök úgy vélte, hogy fel kell készíteni Európát „arra a lehetőségre, hogy az Egyesült Államok esetleg úgy dönt, hogy vámokat vet ki az európai árukra”, ahogyan azt Kanadával és Mexikóval szemben is megteszi. „Ez a döntés, amely érthetetlen mind az amerikai gazdaság, mind a miénk számára, következményekkel jár majd egyes iparágainkra” – vélte a francia elnök. „Miközben európai kollégáinkkal együtt készülünk a visszavágásra, továbbra is mindent megteszünk, hogy világossá tegyük, hogy ez a döntés mindannyiunknak árt” – mondta a francia elnök.

Küldj nekünk tippet




Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül

Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…

01. 04. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macronnak sikerül kiütnie a politikai ringből Marine Le Pent?

Marine Le Pen szerint a párizsi büntetőbíróság „politikai döntést” hozott azzal, hogy azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon…

01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje

„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…

31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Marine Le Pent börtönbüntetésre ítélték, és nem indulhat a következő elnökválasztáson

A párizsi bűntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Marine Le Pen francia ellenzéki politikust és öt…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?

A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Várandós nőt mentettek ki a romok alól Mianmarban négy nappal a pusztító földrengés után

Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól –…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kitört a kultúrharc Brüsszel és Washington között

A belga kormány elutasítja az Egyesült Államok beavatkozását a belga és európai vállalatok sokszínűségi politikájába – jelentette a Belga nevű…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni fényképét égették el Torinóban a muszlimok a ramadán zárónapján

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?

Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…

31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kijev retteghet: az orosz hadsereg egyre gyorsabban tör előre Ukrajnában

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Zaporizzsja települést – közölte az orosz védelmi minisztérium. A „különleges hadművelet” övezetében…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA szerdától mindenképpen bevezeti a minket is sújtó új vámokat

Az Egyesült Államok mindenképpen bevezeti az új vámokat április 2-ától – közölte Donald Trump hozzátéve, hogy külön alkura csak akkor…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai

Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson

Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre nagyobb az elégedetlenség Elon Musk kormányzati szerepvállalásával

Az Egyesült Államok több államában tartottak tüntetést Elon Musk kormányzati szerepvállalása ellen a vállalkozó tulajdonában lévő Tesla autómárka kereskedéseinél egy…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni végre elárulta, mely csúcspolitikushoz vonzódik a legjobban

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken. Meloni a londoni Financial Times üzleti…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…

29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.